trkszfi mail

Posted at 1:58 PM by torokszofi

Néhány perce hívott Vessela Szófiából, itt harsogtam bolgárul az irodában (és a totalcar meg is tanult egy-két szót).
merthogy megszületett a kisfia, az első gyereke, Joszif!! Vessela csoporttársam volt az egyetemen, egy évvel fiatalabb nálam, kiváló fordító (ha valaki arra jár, egy csomó bolgárnyelvű Fowles- és Stephen King-regény belső borítóján megtalálja a nevét), szóval itt van Joszif. A bolgároknál, ha egy fiút Joszifnak vagy Zsozefnak hívnak, az azt jelenti, hogy zsidó. Így hát Vessela rokonai értetlenül csóválják most a fejüket, hogy honnan, minek ez a zsidó név. Nekem tetszik. Joszif, Oszip, Zsozef, Juszuf, et al.
Császárral szült, nem tudok odaképzelni egy hosszú vágást a hasára.
Vessela mamája rákban halt meg. Volt egy kisöccse, aki bezuhant négy évesen a liftaknába és meghalt. És most itt van Joszif. Igen!

Posted at 12:32 PM by torokszofi

Gyönyörű. gyönyörű!

Posted at 9:12 PM by torokszofi

Giacomellit több mint egy hete nem láttam. nem értem miért. majd csak felhív, majd csak megint beülünk valahova és majd csak megbeszéljük a dolgokat. példálózunk, sztorizunk, és felhozzuk a régi emlékeket. 12 éve ismerem. egy régi barátnőm, SD volt pasija. nagy bringás, megígérte, hogy nemsokára elvisz egy testreszabott (értsd: 2,5 - 3 km-es) biciklitúrára. Holnap veszek egy biciklit, senki nem mondhatja, hogy nem veszem komolyan ezt a projektet.

Posted at 8:54 AM by torokszofi

A péntek estém zűrös volt. E.-vel találkoztam, aztán hosszú egyeztetés után M-mel, aki jóbarát, de most két tűz közé került. meglátogatta egy holland barátnője, gondoltuk, nem baj, ő is pörög majd velünk. a holland lány azonban elhozta a fiújának a mamáját. úgyhogy M kiosont a Két Szerecsenből, ahol lány + mamával ültek és a Paulay Ede utca egyik bemélyedésében elmagyarázta, hogy pszichológiáról beszélgetnek (a mama pszichológus), úgyhogy nem lesz ez így jó, ha mi E.-vel beülünk hozzájuk a röhincsélős bulihangulatunkkal. ettől nekem el is ment a bulihangulatom. úgyhogy E.-vel beültünk az egyik procchelyre a Liszt Ferenc téren, ahol a beszélgetésünket az jellemezte, hogy én minden percben más színben festettem le érzelmi életemet, amitől a végére mindketten összezavarodtunk, majd úgy döntöttünk, hogy mégsem megyünk a Műcsarnok-buliba. egész este hullámzott a kedélyem. fokozatosan kerültem mélyebbre, aztán pillanatokra jobb lett, sőt sokkal jobb. nem ittam semmit, még-csak-nem-is-cigarettáztam, pedig be volt tervezve. amikor végül hazaindultunk és az Oktogonon a négyes-hatosra vártunk, kétszer is úgy láttam, mintha befutna a villamos, de E. felvilágosított, hogy még nem jön. ilyen érdekes csaj vagyok.

Posted at 7:43 AM by torokszofi

Hívtam egy taxit a Szent István parkba. Pontosabban D. hívta a taxit, akinél éjjel fél kettőig beszélgettünk jókat, álmosan pislogva.

Beszállok, a taxis dereshajú, aprótermetű férfi. Azon tűnődök, pszichopata-e, de csak egy portásra hasonlít, aki az egyik munkahelyemen, a szakkollégiumban dolgozott tavaly és kirúgták, mert kiderült, hogy a nyári szünet alatt beköltöztetett néhány kurvát az üresen álló szobákba. úgyhogy rendben. Elindulunk a pesti éjszakában, kellemes, nyaktörő iramban.

A. minden alkalommal, amikor beszáll a taxiba, a következőket mondja: "Vezessen, ne beszéljen. Köszönöm." én ezt nem merem, de nem is vagyok fenyegető termetű fiatal férfi. Ez a taxis csöndben száguld, megkönnyebbülten lazítom el az izmaimat.

Aztán, amikor éppen a Váci utat szeljük át, azt mondja. "Válaszolna egy találóskérdésre?" jajistenem. "ühüm". sandítok rá.

"Fekszem otthon egy reggelen, inkább délelőtt, tudja, tíz-tizenegy körül kelek, mert három-négy körül fekszem le. szóval ott fekszem, amikor megcsördül a telefon. beleszól egy hang: "Tudod, ki vagyok?"

"Ez a találóskérdés?"

"Nem, várjon. szóval ezt kérdezi, de nekem fogalmam sincs, ki ez a srác."


valamiért belül megkönnyebbülök, hogy a történet nem egy nőről szól.


"Aztán kiderül, hogy egy régi barátnőm, tizenkilenc éve nem láttam."

puff.

"Na most. a kérdés az, hogy hány éves ez a lány most, ha én annyi idős voltam, amikor jártunk, mint most ő. Én negyvenötös vagyok."


aha. ez biztos valami beugratós kérdés. el sem kezdek számolgatni, érzem, hogy reménytelen. biztos van benne valami hülye csavar, ami miatt nem is érdemes elkezdeni gondolkozni. mentő ötletem támad. a nő eredetileg idősebb volt a pasinál, de aztán átoperáltatta magát, most férfi, és onnantól számítja az új élet kezdetét, és valahogy így jön majd ki a dolog. ez a nagy csavar. mielőtt kifejtem neki az elképzelésemet, óvatosan megkérdezem:


"Van annak valami jelentősége, hogy férfihangja van?"


furcsa oldalpillantást vet rám.


"Nem, dehogyis, mindig olyan mély hangja volt."


"Nézze, fáradt vagyok. biztos van valami trükk. maga tudja a választ?"

"Ne csinálja már, gondolkozzon, nem olyan nehéz. Nem képes felállítani egy egyszerű egyenletrendszert?"


a picsába. nem. K. Márta, gimnáziumi matematikatanárom kinyitja a taxi ajtaját és szúrós tekintettel beül a hátsó ülésre. K. Márta évekig a frászt hozta rám. hegyesorrú, őszhajú vénkisasszony, aki elsőben megmondta, hogy nem érdekli, milyen jegyeim vannak irodalomból, meg fog buktatni. Végül harmadik év végén buktatott meg. sajátos humora volt és idős, beteg édesanyjával élt. túl komolyan vette ezt a matematika-dolgot, nekem nagyon úgy tűnt.


"Figyeljen, én nem tudok számolni, béna vagyok ehhez." Márta bólogat.


A taxis kezdi elveszteni a türelmét.


"Gyerünk, számoljon. mondom, én születtem negyvenötben."


szomorúan nézem a Hősök terét és megadom magam a sorsomnak.


"Hhhhh. Maga negyvenötös, akkor most mittudomén mennyi, és abból kivonok tizenkilencet, és az annyi mint, tehát maga harmincnyolc volt, amikor jártak, és ő most ennyi, ből tizenkilenc, az annyi mint tizenkilenc."


"Ez az, nagyon jó."


"Ez a válasz?"


"Igen."


Elégedettnek tűnik. Rákanyarodunk az Ajtósira.


"Tizenkilenc volt, én harmincnyolc. Az első férfi voltam az életében."


"ühüm." nem akarok egy mániákus taxissal a szüzesség elvesztéséről beszélgetni.


"Három hete költöztem hozzá. újra együtt vagyunk."

Boldog, most látszik, milyen boldog. erre várt, hogy ezt kimondhassa.


"Harmincöt év után otthagytam a feleségemet. a fiam szerint jól tettem, a saját anyjára ilyet mond. az meg most ott sírdogál. nem érdekel. három hete együtt vagyunk. Öt évet adott a férjének, hogy tegye le az italt. Semmi. Két lánya van, tizenhét és tizenhárom. egyik éjjel hívják a lányok az anyjukat, ügyeletes volt, nővér az Amerikai úton, szóval hívják őt, hogy csináljon valamit, mert az apu már megint töri a tányérokat és nem tudunk aludni, másnap iskola. dehát ő nem tud mit csinálni, nem tud eljönni az ügyeletből. Kivárta a reggel hét órát, repült haza, és kidobta a férjét. az meg elment, vitte a Szuzuki-dzsippet, amit részletre vett, üzemmérnök egyébként, jól keres, de elissza. A lakás szerencsére a lányé, három hete költöztünk össze. Február negyedikén."


Már egy ideje a ház előtt állunk. Aztán fizetek és kiszállok.


"Sok boldogságot." ezt mondtam. Integetett, ahogy elhajtott, Márta eltűnt.

Posted at 3:46 PM by torokszofi

keményen dolgozunk, kezünk alól sorra kerülnek ki a jobbnál jobb cikkek. J az előbb a következő mondatot alkotta:

A cukor, a keményítő, a só, a fűszerek és az állati zsiradékok már jobban feladják a labdát a jó öreg bélcsatornának.

Éljen a jó öreg bélcsatorna. Éljen J. Éljen a napsütés és az asztali jéghoki pergő hangja. Éljenek az izgalmas céges telefonok. szupernap.

Posted at 12:18 PM by torokszofi

újra futok, izomláz. lihegek, poroszkálok, tűnődök, dobol a vér a fülemben. Viva la Liget. Ma Eminemnek öltöztem, fejemen A. zöld GAP-pulcsijának kapucnija. ijesztő, szuszogó lány, kutyák rebbennek szét az Olof Palmén. ma, tegnap, holnap.

Posted at 9:34 AM by torokszofi

A húgom szerint elhanyagolom a szempilláimat, Stahl Judit pedig a gombák textúrájáról beszélt a TV-ben. ezeken a dolgokon tűnődtem ma reggel a trolin.

Posted at 10:47 PM by torokszofi

képtelen vagyok fordítani. a darab kilenctizede még mindig sehol. a TCM-en jó kis klasszik, hát ezért nem haladok.

- Give me another chance.
- Goodbye, Gregory.

Posted at 8:22 AM by torokszofi

A parti.
A meghívóra oda volt írva, hogy 'megjelenés alkalmi öltözetben'. nem vittem túlzásba, de mások sem. mások viszont igen. mondjuk azegyikhíresember, Friderikusz Sándor, piros farmerben volt. volt egy-két erdekesebb arc, például egy Yoko Onora emlékeztető harminckörüli japán nő. széles járomcsont, tömpeorr és szép, értelmes tekintet. alkalmi öltözet. aztán volt még sok-sok gázos, agresszívhangú ember. ez kiderült, amikor rulettezni próbáltunk, Mamacash, V, meg én. A krupié egy alacsony, halálosan nyugodt viaszarcú kis nő volt, elutasító pillantással meredt a játékosok feje fölött valamire, végig kerülte a tekintetünket. így is uralta a terepet. na most képzeljük el, hogyan érzett. itt állok a MOM-park legfelső emeletén egy rakás becsiccsentett píárossal, újságíróval, lejmolóval. profi vagyok (ez nem biztos, de ahogy azokat a zsetonokat pörgette...), szóval profi vagyok, százezrek pörögtek már a kezem alatt, nem, milliók, és most itt szórakozom fehér cetlikkel, amire az van nyomtatva nagybetűkkel, hogy HBO, meg hogy 5 vagy 10. ezekkel játszottunk, nem pénzben persze. kurvára nem értenek az egészhez, csak azt böfögik, hogy fekete, meg piros, meg, juj, tegyük a nullára. "mindegy, mostmár mingyár vége" hallottam, amikor ezt mondta a mellette álló öltönyös manusnak, aki a főnöke lehetett és mozdulatlanul támasztotta a falat.
nem nyertünk semmit. az estét a szerencsejátékok határozták meg. egy kivetítőn például a Lovit nyomták, az első futamra fogadtam is egy 5 bigyót érő HBO-cetlivel, helyre, Uncle Samre és Delilára. na persze nem nyertem semmit.
amikor életemben először jártam a Lovin, szilveszteri Lovin, egy Kamera nevű lóra tettem fel mindent. hittem benne. aztán elkezdődött a verseny és a hangosbemondó azt mondta: "a korelnök Kamera kissé beragadt". na. aztán azt is bemondta, hogy "valami baj van, Kamera megsérült." tragikus volt, a szívem szakadt meg.
most persze a lényeg nem a Lovi volt, nem is a rulett, nem is az Oscar (amit egyébként a moziteremben nyomtak, az HBO-ról), hanem a fenséges kaják. jó volt nagyon. a háború ötödik estéjén dinnyét, szőlőt, diós-tejszínes salikat, mennyei rakottkrumplit, mézeseket és dobosokat csipegettem. a pincérek hangtalanul surrogva töltötték fel a lepusztított készleteket, vették el a tányérokat, az egyik mondjuk be is volt baszva, kedvesen dülöngélve ragadta ki a kezemből az üres, tejszínnel öszekent tányért. az egyik sarokban whisky-kóstoló versenyt rendeztek, lehet, hogy ő is arra tévedt.
aztán megjött a másikhíresember, Lilu, a zenetévé nagyasszonya, furcsa, talán alkalmi, talán gyászoló ruházatban (értsd: fekete, térd alattig érő tüllszoknya, fekete lovaglócsizma, fekete balerina-felső és olyan erős smink, ami egycsapásra egy jól karbantartott negyvenes özvegyet varázsolt belőle) és kuncogni kezdett az egyébként visszafogott Friderikusszal.
volt még két, aranyfestékkel bevont (vö. Jill Masterson, Goldfinger), egyenkét száznegyven centis bodybuilder, akik valami kis hegyes tőrt lóbáltak és csak egy alig-ágyékkötő fedte aranytestüket. csak egy bizonyos idő elteltével döbbentem rá, hogy ők az Oscar-aranyszobrocska, de nem értem, miért nem volt elég egy darab. őket a terminátorszemű krupiénőcinél is jobban sajnáltam. épp ezért nem is mertem sokszor arra nézni, ahol álltak, mert tudtam, hogy a szememből sütő szánalom csak rontana a helyzetükön.
aztán úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. keszkenőmbe csavartam az egyik dobost A.-nak, és egy ajándékzacskóval megpakolva távoztam.
A. még ébren volt, és megijedt az ajándékzacskó tartalmától. én is egyébként. mert a fekete, vészjósló doboz egy gyertyatartót és egy komor képkeretet tartalmazott. eszembe jutott egy lobogó lángokkal őrzött ravatalozó és Lilu gyászruhája. "kérlek, vidd innen, nem tudok majd aludni' mondta A. igazat adtam neki.

Posted at 5:15 PM by torokszofi

Álláshalmozó. Az vagyok. Ma újságíró, holnap tanár. Este fordító. Nem, a mai napom bonyolultabb ennél. Ma mindenféle vagyok: napközben újságíró, ebéd a menedzser-menzán, aztán 18:45-től három óra az egyik suliban (nem abban, ahol Li Fan + az irániak vannak, ez egy másik). 21:15-kor végzek, aztán átrepülök a MOM-parkba, ahol az HBO Oscar-partit rendez, izé, héttől. Mindenki tud már mindent (magyar idő szerint ma hajnalban történt), nemcsak a nominees-t, hanem a winners-t is, de azért kiváncsi vagyok, kik lesznek a partin, milyen fejek. Aztán haza, jó későn. A. mormog majd és mocorog, mert zajt csapok majd, pedig nem akarok.
Tegnap lefordítottam a darab egytizedét. Nem is rossz. És aztán még a héten lefordítok hat darab DVD-borítót. Tegnap sétáltunk a Westendben (megnéztük a Solaris-t) és az egyik DVD-boltban találtam három olyan filmet, aminek én csináltam a magyar fülszövegét. (XXX, Penge II, és a harmadikat nem írom ide, mert most láttam, mennyire bénán sikerült). mondtam is A.-nak, hogy milyen borzongató érzés. milyen sok pénzért veszik meg ezeket a borítószövegeket! és milyen sokan! hah!
Solaris: szépszép, nem tetszett. vékony volt, felejthető, bár két idősebb nő kifelé menet lelkesen beszélgetett "akkor most ott maradt, vagy nem? nem lehet tudni!" mondták boldogan. tényleg nem lehet, de nem is érdekel. érdektelen film. A. szerint a Tarkovszkij-vörzsön jobb volt. Az négy órás. Nem tudom, mit gondoljak. Állítólag van benne húsz perc, az elején, amikor egy kocsiban köröznek Moszkvában, a reptérre tartva és dumálnak. hm.

Posted at 8:13 PM by torokszofi

E.-t ezzel a pasival akarom összehozni. teljesen így néz ki. nem? NEM? a nevét - ami egyébként gyönyörű - nem merem ideírni.

pénteken találkoznak újra, akkor mutatom be őket egymásnak. éljenéljenéljen.
na jó, nem bírok magammal. ideírom a kezdőbetűit: G.Á. és most ki is kapcsolom a gépet, mielőtt idebloggolom a teljes nevé...

Posted at 8:28 AM by torokszofi

tegnap ebéd D. barátnőmmel és E. barátnőmmel, D. hugával az Iguánában. megbeszéltük, ki a kedvenc nem-magyar politikusunk, miközben degeszre ettük magunkat. D. például Solanat szereti nagyon. nekem régebben nagyon bejött Richard Holbrook, dehát az régen volt.
A. biztos Kissingerre szavazna, de Kissinger nekem nagyon zűrös (Pinochet-sztori). E. végül nem mondott senkit, viszont felhozott egy régi sztorit a Szigetről, amit még én meséltem neki Csobánkaboyról. A történet nem is történet, csak egy beszélgetés felidézése, ami tavaly a Szigeten esett meg köztem és Csobánkaboy között. D. még nem hallotta, nagy hatással volt rá, lefeküdt az asztalra a tányérja mellé, és azt nyüszítette "hagyd abba, fáj a szám, hagyd abba." így röhincséltünk teli hassal néhány órát. Aztán E. elhúzott, mert finn vendégművészeket kísérget egész hétvégén, mi pedig hosszú köröket sétáltunk D.-vel a Szent István parkban arról beszélgetve, hogy mikor fogunk megtanulni nemet mondani.
aztán haza. A. is megjött a kertészkedésből, farkaséhesen. TV, ágy, olvasás, bóbiskolás, alvás, és megint nem csináltam semmit egész szombaton. Azért kellemetlen (na nem annyira), hogy nem csináltam semmit, mert két és fél hét múlva le kell adnom egy fordítást és még bele se kezdtem. Egy színdarabot kell angolra fordítanom, még nem csináltam ilyet, kiváncsi vagyok. el kéne már kezdeni. talán ma délután.

Posted at 12:25 PM by torokszofi

Christiane Amanpour beszél az amerikai hírtelevízióban. Ő a kispiros sálas Darth Vader. Sikerült a haját olyan formára vágatni, amit a kuvaiti szél sem tud kiborzolni sisak-nyugalmából + felvett egy döbbenetes napszemüveget. háttérben buckák és buckalakók. persze akkor lenne tökéletes az összhatás, ha beszéd helyett fenyegetően hörögne.
(Chiracot mondjuk rendesen megszorongotta a múltkor. szegény csak úgy kapkodott a levegőért, pedig Christiane egy ujját sem mozdította.)

eddig több emberáldozatot követeltek a béketüntetések, mint a háború. nem bírom az agresszív, álságos béketüntetéseket.

Posted at 2:39 PM by torokszofi

Ma az egyik iskolában, ahol tanítok, összesen két diák jött be az órámra: Li Fan, a hallgatag kínai és Paul. A többiek, az irániak, a perzsa Újévet ünnepelték tegnap éjjel, így hát ma délelőtt no school for them. Velük ünnepelt még Aranka, a negyvenes, jókedélyű magyar hölgy, szintén a csoport tagja, ő sem jött órára. Li Fan teljesen kikészült, hogy most mi lesz, egyedül lesz az órán, aztán befutott Paul is és kicsit megnyugodott. Jól elbeszélgettünk (angolul, persze), kikértem a véleményüket, hogy hány hetesre saccolják a háborút, merthogy Li Fan ezt megelőzően egy hardcore katonaiskolába járt Kínában, mire komoly arccal azt felelte, "négy hét." Azért is jó, hogy bejött az órára, mert ma megtanulta azt a hasznos kifejezést angolul, hogy "for example". Nagyon boldog volt. Elmondta, hogy hónapok óta azon töri a fejét, hogy mit jelent az a szó, hogy "forizampa', mert a többiek olyan gyakran használják.

Li Fan ma egyáltalán nem volt hallgatag. Forizampa elmesélt egy történetet, ami még Kínában esett meg vele. Li Fan és három barátja elmentek diszkóba. Hazafelé jövet a kocsiban Li Fan ült az anyósülésen, hátul két srác, a barátja, Peng vezetett. Éjszaka volt. A következő pillanatban Li Fan és Peng megpillantottak egy öregembert és egy fiatalabb férfit az úton. Peng elrántotta a kormányt és ráugrott a fékre. A hátsó ülésen ülő két fiú nem értette, mi történt. Huppantak egy nagyot, aztán megkérdezték, hogy mi a fene volt ez. Peng és Li Fan meg akarta nekik mutatni az öreget és a fiatal férfit, de eltűntek, nem látták őket sehol. A két srác a hátsó ülésről is azt bizonygatta, hogy nem láttak senkit és semmit. Jó sztori, nekem nagyon tetszik, meg is dicsértem Li Fant, hogy milyen jó sztorit mesélt el. Négy kínai fiú, egy fékező-csikorgó autó és a kihalt, mondjuk ködös út. A feladat egyébként a munkafüzet 36. oldalán az volt, hogy írjanak egy olyan pillanatról, amikor nagyon beijedtek valamitől.

Posted at 5:22 AM by torokszofi

gottlieb: goingtowork

Posted at 11:58 PM by torokszofi

holnap ötkor kelek, meg kell csinálnom egy munkát. képtelen vagyok beosztani az időmet. jó éjszakát.

Posted at 11:50 PM by torokszofi

D.-nek, aki szereti az álmokat, itt a tegnap éjjeli álmom.
szültem egy gyereket egy réten (Liget?), SD barátnőm segédkezett, végig mellettem volt. A gyerek nagyon kicsi volt, kb. 15 centis, egy kötött mokasszinba (!) bugyoláltam. SD és én átvágtunk a mezőn, dombra fel, dombról le, egyre jobban fújt a szél. nagyon büszke voltam, és nem bántam, hogy ez a gyerek ilyen kicsire sikerült. SD is azt mondogatta, hogy "végül is nem baj." a gyerek nem sírt, csak mocorgott, én meg simogattam. aztán egyszer csak észrevettem, hogy nem mozdul. kilógott a nyelve. megfulladt. SD-re néztem, néztük egymást, kezemben a kötött mokasszin. láttam, mennyire rémült. nem tudtam mit mondani, éreztem, hogy én vagyok a hibás, pedig vigyáztam rá, az én gyerekem volt, nálam volt végig, senki más nem férhetett hozzá és most megfulladt. csak SD-t láttam, a rémült, mandula-szemeit, semmi mást. őt néztem és éreztem, hogy megáll a szívem, és nem kapok levegőt. jó volt felébredni és a sárga falra bámulni.

Posted at 10:54 PM by torokszofi

Most mondták be a CNN-en, hogy egy francia pályaudvaron, az egyik csomagmegörző-szekrénykében ricint találtak, ami ugyebár terroristák kedvelt tömegpusztító vegyianyaga. Ezt most mondták be. Akkor miért hiszem azt, hogy azt a néhány üveg ricint a francia titkosszolgálat helyezte oda gondos kezeivel, csakhogy minél előbb átállhassanak a nyerő oldalra? szörnyű vagyok.

Posted at 9:54 PM by torokszofi

Fodrász-nap. Üveges tekintettel üldögéltem a kék műbőr forgószékben. Teljesen lezsibbadtam, valószínűleg a könyvtől van, amit olvasok. Joan Didion: Imádságoskönyv.
A. polcáról emeltem le, lassan három éve élünk együtt, de csak most kezdem dézsmálni a könyvtárát. Általában nyitott szemmel és füllel töltöm el azt a havi néhány órát a fodrásznál, de ma nem ment. Olvastam a könyvet. Csak néha néztem föl, bele a tükörbe, és csak ekkor láttam meg, milyen bávatag fejjel, milyen roskatagon ücsörgök a székemben. A hangom elment, a lábam remegett, egész nap. Ez egy ilyen könyv. Az utcán nem néztem senkire, az arcomba húztam a frissen mosott-festett-beszárított hajat és este úgy döntöttem, nem szállok le a buszról, hogy kaját vegyek. Haza akartam érni, minél előbb, hogy biztonságban legyek végre. A könyv első lapjain kiderül, hogy Charlotte-ot meggyilkolják. De erről aztán több szó nem is esik. Nem a halála, az élete az, amitől így remeg a lábam.

Posted at 11:22 PM by torokszofi

Giacomellivel kóválygunk a városban, rövid egyeztetés, hova üljünk be. Az olasz fagyizóba akar menni az Andrássyn, nyavalygok, hogy ott nincs elég ember. "Most mi a fontosabb? Ők vagy én?" Persze, hogy ő, de azért benézünk a Goethe-Eckermann-whateverbe, átcirkálunk a füstön és biggyedt szájjal távozunk. "Menjünk a Művészbe" mondom, Giacomelli morog: "Az meg tele van öreg kurvákkal." Azért beülünk az öreg kurvák közé és elfogyasztunk két fagylaltkelyhet, két tósztot (az enyémben nincs sonka), két teát és egy ásványvizet. Együtt, persze. És közben jó sokat dumálunk ismerős férfiakról és nőkről.

Posted at 7:46 PM by torokszofi

Látogatás szüleimnél. Leülök, meleg ételt raknak elém, kérdezgetnek, aztán anyu rám szól, hogy üljek rendesen az asztalnál (lábaim keresztbe vetve, felsőtestem pontosan 90 fokkal elfordítva a testem többi részéhez képest), azon mélázok, mikor szóltak rám utoljára ilyesmi miatt, aztán tíz perc múlva tényleg leeszem magam, mert ebben a pózban nem lehet közelebb ülni az asztalhoz. Szerencsére anyu háttal van nekem, mert mosogat és így gyors mozdulattal ki tudom emelni a karfioldarabot az ölemből, anélkül, hogy észrevenné.
Apu is kijön a konyhába és magokat szór a gerléinek. Gerlék és nem galambok, ez nagyon fontos, mert szerinte a galamb nem ember, csak a gerle. A két gerle meg is érkezik, de aztán befut a magra egy hatalmas, sötétszürke galamb is, tényleg óriási, apám felpattan és vad szemekkel hadonászni kezd, kezében partvisnyél. "miért nem bírod? mert ronda és nagy?" apám összeszűkült szemmel figyeli a bazinagy galambot, aki bátran rászáll egy közeli faágra és onnan néznek farkasszemet. "nézd, csak nézd meg és mondd azt nekem, hogy nem gonosz és rosszindulatú." ilyeneket tud mondani.

Hrabal kiesett egy kórházi ablakból, miközben a galambokat etette. Nyolcvanvalahány éves volt. Nem hiszem el, hogy kiesett.

Posted at 8:16 PM by torokszofi

D.-vel átkeltünk a Hídon. Sokáig vártunk (két és félóra), szerintem megérte, D. nem volt benne olyan biztos. A vízen lépdeltünk, ez fog eszembe jutni, valahányszor átmegyek a négyeshatossal Budára. A hosszú várakozást erősen megnehezítette a fagyos szél és a százfolkcelziusz a paffabűvössárkány-nyal.

D.-nél VIP-kártya volt, de nem használtuk, nem tudom miért, erre a kérdésre végül egyikünk sem tudott válaszolni.

Posted at 11:44 PM by torokszofi

Fekete hetes, délután fél kettő, Huszár utca. Alsó lépcsőn bámészkodó fiú lábát becsípi a kinyíló ajtó.

"Uram, csukja be, beszorult a lábam."

"Nem hallja? A barátom lábát becsípte az ajtó!"

Buszvezető: "Nem csukom be."

Buszvezető harsogni kezd: "Nem csukom be, Uniós előírás."

Döbbent csendben egymásra nézünk egy 120 centis, harminc év körüli igazi törpe-férfival, aki velem szemben ül és apró ráncos kezével az ablakpárkányba kapaszkodik.

"Uniós előírás, egyszerre kell nyitnom és zárnom az ajtókat. Mindent együtt, egyszerre."

Posted at 10:05 PM by torokszofi

hazafelé baktattam, amikor eszembe jutott Ungarszka Filológija (UF). UF-et utoljára öt-hat éve láttam, és most eszembe jutott a neve is: Ana. De mi csak úgy hívtuk, Ungarszka Filológija, mert magyar szakos volt a szófiai egyetemen. Nagyon szép lány volt. Furcsa, mert a többiek nem értették, miért parázok annyira tőle, miért tartom annyira szépnek, pedig egyszerű: azért, mert azt hittem, hogy I. szerelmes belé, és innentől kezdve valami elképesztő, mágikus erőt tulajdonítottam neki, olyan volt, mint a szerepjátékokban valami lehetetlen nevű, légies-de-nagyhatalmú varázslónő. Magas (igen, még nálam is magasabb), karcsú (igen, még nálam is...), barna, fényes haj, zöldes szemek, kissé vámpír-fogak, de a legfontosabb UF-ben az volt, ahogy I.-vel beszélt. Karcos és mégis nyivákoló hangon, lassan elnyújtva a szavakat, miközben belemélyesztette a tekintetét az elbűvölt I.-be, aztán időről-időre rámvillant, ilyenkor megrebbent a szempillája és éreztem, hogy egy kicsit azért mégis ideges. Semmi bolgáros nem volt benne. "Mondj valamit magyarul, beszélgessetek!" mondta I., eredeti ötlet, eredeti fiú. "Úgy beszélsz, mintha égetett cukrot csepegtetnél a másikba." mondtam UF-nek engedelmesen, magyarul, mosolyogva. "Karistoló." tettem hozzá. "Karistolsz." UF megrázkódott, levette a könyökét a fénymásolóról, megrázta a fejét, ott álltunk a könyvtárban. "Jaj, ennyire jól nem tudok magyarul." I. nevetett: "Mit mondtál?"

Két hete láttam valakit a trolin, azt hittem ő az. Előfordul, hogy néha-néha látok egy bolgárt az egyetemről Pesten, néhányan idejöttek a CEU-ra, valamilyen postgrad képzésre. De nem ő volt.

Posted at 4:03 PM by torokszofi

A kép két héttel ezelőtt készült, egy szombati bulin. pontosan így éreztem magam. másnap egész nap nem tértem magamhoz, majd Giacomelli felhívott és lecseszett, mondván, hogy máskor ne igyak ennyit. nem ittam annyit. és még pontosan emlékszem a kilencvenes évekre, amikor Giacomelli az Almássy téren félmeztelenül rohangált fennakadt szemekkel. ő már úgy látszik nem.

A képpel ellentétben jelen pillanatban folyik az orrom és homályosan látok, elfogyasztottam egy százas zsepit és dolgozom, dolgozom. J. itt ül és blogot gyárt. csakúgy mint én. igazi élmunkásokként dolgoztunk egész nap és most a földműves leteszi a kapát, megtörli a homlokát és ír egy-két sort a blogjára. Sürgősen szükségem van még egy százas zsepire + valamilyen hűsítő, finom krémre, hogy elsősegélyben részesítsem az orrom tövét. mindjárt megkérdezem a fiúkat.

ma meggyilkolták a szerb miniszterelnököt.

Posted at 6:26 PM by torokszofi

holnap már be kell mennem dolgozni. nahát, nahát, drágáim! itt vagytok hát! hol bujkáltatok eddig, ejnye-bejnye!? maradjatok mostmár velem, drága dacos ékezetek!

Posted at 5:48 PM by torokszofi

delelott nyugosen baktattam fel-ala a lakasban. nem talaltam a helyem. az ablakhoz alltam es idegesen vibralva meredtem a fakra. aztan ujra rohangalni kezdtem, mint egy mergezett eger. aztan minden megvilagosodott. forditva tettem be a kontaktlencseimet. a jobbat a balba, a balt a jobba. ritkan, de elofordul. a jobb szemem gyengebb es a bal lencsem nem volt eleg neki. a bal szemem meg egyszercsak hiper-erzekeny lett, egy szuperszem. felborult a kenyes egyensuly es egesz lenyemet elontotte a bizonytalansag. gyorsan kikaptam a szemembol mindkettot es megcsereltem. minden a helyere billent.

Posted at 11:27 PM by torokszofi

a forradalom, a revolucio a 'revolvere', (kering) igebol szarmazik, es eredetileg a bolygok mozgasanak leirasara hasznalta Kopernikusz (a cimet nem tudom latinul), for-ra-dal-mi muveben (ize. 'A bolygok keringeserol' ??) Kopernikusz elmelete annyira feldulta a nagy elmeket, hogy II. Jakab angol kiraly hatalmanak megdontese idejen (1688/89) elkezdtek a forradalmat 'revoluciokent' emlegetni. le kell fekudnom, szolitanak.

Posted at 9:15 PM by torokszofi

ma kozepesen beteg voltam -- ez azt jelenti, hogy egy kis erofeszitessel, fogcsikorgatassal, sohajtozassal be tudtam volna menni dolgozni, de nem. inkabb orvoshoz mentem. zsibbadtan ultem a nagyon betegek kozott, a furcsa posztereket olvasgattam a falon. a haziorvosunk ferfihangu kedves no, annak idejen, amikor valasztani kellett, hogy ki legyen az ember haziorvosa, rengetegen ot valasztottak es nem a masikat, egy szemuveges, oreg manust, akinek elfelejtettem a nevet, de nagyon jol emlekszem ra, mert utaltam. fenyes, hartyaszeru, sargas bore volt, es allandoan bagozott, rendeles kozben is. utaltam, amikor tizenhat evesen derekig le kellett elotte vetkoznom. nehany eve halt meg, elhagyatva, maganyosan -- en legalabbis igy kepzelem -- mert a sok-sok beteg a jo doktornenit valasztotta. igaz, a jo doktornenivel ujabban bajok vannak, anyamat a multkor halalra sertette, el sem tudom kepzelni, mivel. "Valami baja van velem. nem erdekelte, amit mondok, csak odavakkantgatott, hamar meg akart tolem szabadulni. teljesen megvaltozott." anyam durcasan nez maga ele, mogotte perzsa szonyeg a falon. "Kikerem magamnak." Jo ez a "kikerem magamnak", mert egyedul nekem mond ilyeneket, gyuloli a konfrontacio minden formajat, most is tolem keri ki, amit kiker. mondtam neki, hogy mennyi betege van, itt az olvadas, az influenza, mennyire faradt lehetett, biztos nem szandekosan, kulonben is is, a doktorno egy szent, csakugy, mint a kozepiskolai tanarok, szobrot kene nekik allitani, draga, onzetlen embereknek, de ez sem hatotta meg.



szoval, ma ott ulok a rendeloben, amikor bejott egy santikalo, oreg neni es leult mellem. beszelgetni kezdett egy festettszoke, duci novel, akirol egybol kiderult, hogy szeret nyilvanossag elott idegenekkel fecsereszni. a santa neni elmondta, hogy tiz eve komoly cukorbeteg, ezt nehany percig kiveseztek, majd egyszercsak megszolalt a duciszoke: "A doktorno nagyon megvaltozott." Hm. Mire a cukorbeteg neni hevesen bologatni kezdett. a duciszoke elmeselte, hogy legutobb, ha-lal-ra sertette ot a doktorno. hogy mivel? hat, amikor o belepett az ajton, "rarivallt, hogy hat, maga is hogy megoregedett! -- hat hogy lehet ilyet mondani? micsoda faragatlansag ez?" mire a cukrosneni elkezdett valamit arrol motyogni, hogy a multkor valamelyik szomszedja hogy megbantotta, mert arra utalt, hogy cukrosneninek bizony mar nincs sok hatra. Erre mar nem nagyon figyeltem oda, mert azon tunodtem, mi van, ha anyunak igaza volt (bocs mami) es a doktorno atalakult, megkovesedett a szive, belefasult a hosszu, bacilusos evekbe es mar soha nem fog ram mosolyogni, sot, ha most, egy felora mulva belepek, valami irdatlan sertest fog a fejemhez vagni, meg ott, az ajtoban. mondjuk hogy "te lany, hany eves vagy? meg mindig ezek a tini-pattanasok?" (pedig csak a nemregiben elkezdett, szepremenyu gyumolcssavas kura kezdeti stadiumarol van szo), vagy "te aztan nyuzott vagy" (guilty), vagy barmi. elhataroztam, hogy szelesen mosolyogva fogadom majd ezeket a tamadasokat, elszantan lepdelek majd, szememben nemes tuzekkel, megertem majd, hogy milyen nehez neki, most, hogy itt az olvadas. aztan ramkerult a sor, nagy lendulettel beviharzottam, es a doktorno kedvesen fogadott - o volt az, a jo doktorneni, nem vittek el az idegenek es nem bujtak a testebe.

Posted at 8:45 PM by torokszofi

jo estet kivanok.