torokszofi |
Monday, March 31, 2003
Posted at
1:58 PM
by torokszofi
merthogy megszületett a kisfia, az első gyereke, Joszif!! Vessela csoporttársam volt az egyetemen, egy évvel fiatalabb nálam, kiváló fordító (ha valaki arra jár, egy csomó bolgárnyelvű Fowles- és Stephen King-regény belső borítóján megtalálja a nevét), szóval itt van Joszif. A bolgároknál, ha egy fiút Joszifnak vagy Zsozefnak hívnak, az azt jelenti, hogy zsidó. Így hát Vessela rokonai értetlenül csóválják most a fejüket, hogy honnan, minek ez a zsidó név. Nekem tetszik. Joszif, Oszip, Zsozef, Juszuf, et al. Császárral szült, nem tudok odaképzelni egy hosszú vágást a hasára. Vessela mamája rákban halt meg. Volt egy kisöccse, aki bezuhant négy évesen a liftaknába és meghalt. És most itt van Joszif. Igen! Sunday, March 30, 2003
Giacomellit több mint egy hete nem láttam. nem értem miért. majd csak felhív, majd csak megint beülünk valahova és majd csak megbeszéljük a dolgokat. példálózunk, sztorizunk, és felhozzuk a régi emlékeket. 12 éve ismerem. egy régi barátnőm, SD volt pasija. nagy bringás, megígérte, hogy nemsokára elvisz egy testreszabott (értsd: 2,5 - 3 km-es) biciklitúrára. Holnap veszek egy biciklit, senki nem mondhatja, hogy nem veszem komolyan ezt a projektet.
Posted at
8:54 AM
by torokszofi
Friday, March 28, 2003
Posted at
7:43 AM
by torokszofi
Beszállok, a taxis dereshajú, aprótermetű férfi. Azon tűnődök, pszichopata-e, de csak egy portásra hasonlít, aki az egyik munkahelyemen, a szakkollégiumban dolgozott tavaly és kirúgták, mert kiderült, hogy a nyári szünet alatt beköltöztetett néhány kurvát az üresen álló szobákba. úgyhogy rendben. Elindulunk a pesti éjszakában, kellemes, nyaktörő iramban.
Thursday, March 27, 2003
Posted at
3:46 PM
by torokszofi
Posted at
12:18 PM
by torokszofi
Wednesday, March 26, 2003
A húgom szerint elhanyagolom a szempilláimat, Stahl Judit pedig a gombák textúrájáról beszélt a TV-ben. ezeken a dolgokon tűnődtem ma reggel a trolin.
Tuesday, March 25, 2003
Posted at
10:47 PM
by torokszofi
képtelen vagyok fordítani. a darab kilenctizede még mindig sehol. a TCM-en jó kis klasszik, hát ezért nem haladok. - Give me another chance.
Posted at
8:22 AM
by torokszofi
A meghívóra oda volt írva, hogy 'megjelenés alkalmi öltözetben'. nem vittem túlzásba, de mások sem. mások viszont igen. mondjuk azegyikhíresember, Friderikusz Sándor, piros farmerben volt. volt egy-két erdekesebb arc, például egy Yoko Onora emlékeztető harminckörüli japán nő. széles járomcsont, tömpeorr és szép, értelmes tekintet. alkalmi öltözet. aztán volt még sok-sok gázos, agresszívhangú ember. ez kiderült, amikor rulettezni próbáltunk, Mamacash, V, meg én. A krupié egy alacsony, halálosan nyugodt viaszarcú kis nő volt, elutasító pillantással meredt a játékosok feje fölött valamire, végig kerülte a tekintetünket. így is uralta a terepet. na most képzeljük el, hogyan érzett. itt állok a MOM-park legfelső emeletén egy rakás becsiccsentett píárossal, újságíróval, lejmolóval. profi vagyok (ez nem biztos, de ahogy azokat a zsetonokat pörgette...), szóval profi vagyok, százezrek pörögtek már a kezem alatt, nem, milliók, és most itt szórakozom fehér cetlikkel, amire az van nyomtatva nagybetűkkel, hogy HBO, meg hogy 5 vagy 10. ezekkel játszottunk, nem pénzben persze. kurvára nem értenek az egészhez, csak azt böfögik, hogy fekete, meg piros, meg, juj, tegyük a nullára. "mindegy, mostmár mingyár vége" hallottam, amikor ezt mondta a mellette álló öltönyös manusnak, aki a főnöke lehetett és mozdulatlanul támasztotta a falat. nem nyertünk semmit. az estét a szerencsejátékok határozták meg. egy kivetítőn például a Lovit nyomták, az első futamra fogadtam is egy 5 bigyót érő HBO-cetlivel, helyre, Uncle Samre és Delilára. na persze nem nyertem semmit. amikor életemben először jártam a Lovin, szilveszteri Lovin, egy Kamera nevű lóra tettem fel mindent. hittem benne. aztán elkezdődött a verseny és a hangosbemondó azt mondta: "a korelnök Kamera kissé beragadt". na. aztán azt is bemondta, hogy "valami baj van, Kamera megsérült." tragikus volt, a szívem szakadt meg. most persze a lényeg nem a Lovi volt, nem is a rulett, nem is az Oscar (amit egyébként a moziteremben nyomtak, az HBO-ról), hanem a fenséges kaják. jó volt nagyon. a háború ötödik estéjén dinnyét, szőlőt, diós-tejszínes salikat, mennyei rakottkrumplit, mézeseket és dobosokat csipegettem. a pincérek hangtalanul surrogva töltötték fel a lepusztított készleteket, vették el a tányérokat, az egyik mondjuk be is volt baszva, kedvesen dülöngélve ragadta ki a kezemből az üres, tejszínnel öszekent tányért. az egyik sarokban whisky-kóstoló versenyt rendeztek, lehet, hogy ő is arra tévedt. aztán megjött a másikhíresember, Lilu, a zenetévé nagyasszonya, furcsa, talán alkalmi, talán gyászoló ruházatban (értsd: fekete, térd alattig érő tüllszoknya, fekete lovaglócsizma, fekete balerina-felső és olyan erős smink, ami egycsapásra egy jól karbantartott negyvenes özvegyet varázsolt belőle) és kuncogni kezdett az egyébként visszafogott Friderikusszal. volt még két, aranyfestékkel bevont (vö. Jill Masterson, Goldfinger), egyenkét száznegyven centis bodybuilder, akik valami kis hegyes tőrt lóbáltak és csak egy alig-ágyékkötő fedte aranytestüket. csak egy bizonyos idő elteltével döbbentem rá, hogy ők az Oscar-aranyszobrocska, de nem értem, miért nem volt elég egy darab. őket a terminátorszemű krupiénőcinél is jobban sajnáltam. épp ezért nem is mertem sokszor arra nézni, ahol álltak, mert tudtam, hogy a szememből sütő szánalom csak rontana a helyzetükön. aztán úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. keszkenőmbe csavartam az egyik dobost A.-nak, és egy ajándékzacskóval megpakolva távoztam. A. még ébren volt, és megijedt az ajándékzacskó tartalmától. én is egyébként. mert a fekete, vészjósló doboz egy gyertyatartót és egy komor képkeretet tartalmazott. eszembe jutott egy lobogó lángokkal őrzött ravatalozó és Lilu gyászruhája. "kérlek, vidd innen, nem tudok majd aludni' mondta A. igazat adtam neki. Monday, March 24, 2003
Posted at
5:15 PM
by torokszofi
Tegnap lefordítottam a darab egytizedét. Nem is rossz. És aztán még a héten lefordítok hat darab DVD-borítót. Tegnap sétáltunk a Westendben (megnéztük a Solaris-t) és az egyik DVD-boltban találtam három olyan filmet, aminek én csináltam a magyar fülszövegét. (XXX, Penge II, és a harmadikat nem írom ide, mert most láttam, mennyire bénán sikerült). mondtam is A.-nak, hogy milyen borzongató érzés. milyen sok pénzért veszik meg ezeket a borítószövegeket! és milyen sokan! hah! Solaris: szépszép, nem tetszett. vékony volt, felejthető, bár két idősebb nő kifelé menet lelkesen beszélgetett "akkor most ott maradt, vagy nem? nem lehet tudni!" mondták boldogan. tényleg nem lehet, de nem is érdekel. érdektelen film. A. szerint a Tarkovszkij-vörzsön jobb volt. Az négy órás. Nem tudom, mit gondoljak. Állítólag van benne húsz perc, az elején, amikor egy kocsiban köröznek Moszkvában, a reptérre tartva és dumálnak. hm. Sunday, March 23, 2003
Posted at
8:13 PM
by torokszofi
pénteken találkoznak újra, akkor mutatom be őket egymásnak. éljenéljenéljen. na jó, nem bírok magammal. ideírom a kezdőbetűit: G.Á. és most ki is kapcsolom a gépet, mielőtt idebloggolom a teljes nevé...
Posted at
8:28 AM
by torokszofi
A. biztos Kissingerre szavazna, de Kissinger nekem nagyon zűrös (Pinochet-sztori). E. végül nem mondott senkit, viszont felhozott egy régi sztorit a Szigetről, amit még én meséltem neki Csobánkaboyról. A történet nem is történet, csak egy beszélgetés felidézése, ami tavaly a Szigeten esett meg köztem és Csobánkaboy között. D. még nem hallotta, nagy hatással volt rá, lefeküdt az asztalra a tányérja mellé, és azt nyüszítette "hagyd abba, fáj a szám, hagyd abba." így röhincséltünk teli hassal néhány órát. Aztán E. elhúzott, mert finn vendégművészeket kísérget egész hétvégén, mi pedig hosszú köröket sétáltunk D.-vel a Szent István parkban arról beszélgetve, hogy mikor fogunk megtanulni nemet mondani. aztán haza. A. is megjött a kertészkedésből, farkaséhesen. TV, ágy, olvasás, bóbiskolás, alvás, és megint nem csináltam semmit egész szombaton. Azért kellemetlen (na nem annyira), hogy nem csináltam semmit, mert két és fél hét múlva le kell adnom egy fordítást és még bele se kezdtem. Egy színdarabot kell angolra fordítanom, még nem csináltam ilyet, kiváncsi vagyok. el kéne már kezdeni. talán ma délután. Saturday, March 22, 2003
Posted at
12:25 PM
by torokszofi
(Chiracot mondjuk rendesen megszorongotta a múltkor. szegény csak úgy kapkodott a levegőért, pedig Christiane egy ujját sem mozdította.) eddig több emberáldozatot követeltek a béketüntetések, mint a háború. nem bírom az agresszív, álságos béketüntetéseket. Friday, March 21, 2003
Posted at
2:39 PM
by torokszofi
Li Fan ma egyáltalán nem volt hallgatag. Forizampa elmesélt egy történetet, ami még Kínában esett meg vele. Li Fan és három barátja elmentek diszkóba. Hazafelé jövet a kocsiban Li Fan ült az anyósülésen, hátul két srác, a barátja, Peng vezetett. Éjszaka volt. A következő pillanatban Li Fan és Peng megpillantottak egy öregembert és egy fiatalabb férfit az úton. Peng elrántotta a kormányt és ráugrott a fékre. A hátsó ülésen ülő két fiú nem értette, mi történt. Huppantak egy nagyot, aztán megkérdezték, hogy mi a fene volt ez. Peng és Li Fan meg akarta nekik mutatni az öreget és a fiatal férfit, de eltűntek, nem látták őket sehol. A két srác a hátsó ülésről is azt bizonygatta, hogy nem láttak senkit és semmit. Jó sztori, nekem nagyon tetszik, meg is dicsértem Li Fant, hogy milyen jó sztorit mesélt el. Négy kínai fiú, egy fékező-csikorgó autó és a kihalt, mondjuk ködös út. A feladat egyébként a munkafüzet 36. oldalán az volt, hogy írjanak egy olyan pillanatról, amikor nagyon beijedtek valamitől. Thursday, March 20, 2003
holnap ötkor kelek, meg kell csinálnom egy munkát. képtelen vagyok beosztani az időmet. jó éjszakát.
Posted at
11:50 PM
by torokszofi
szültem egy gyereket egy réten (Liget?), SD barátnőm segédkezett, végig mellettem volt. A gyerek nagyon kicsi volt, kb. 15 centis, egy kötött mokasszinba (!) bugyoláltam. SD és én átvágtunk a mezőn, dombra fel, dombról le, egyre jobban fújt a szél. nagyon büszke voltam, és nem bántam, hogy ez a gyerek ilyen kicsire sikerült. SD is azt mondogatta, hogy "végül is nem baj." a gyerek nem sírt, csak mocorgott, én meg simogattam. aztán egyszer csak észrevettem, hogy nem mozdul. kilógott a nyelve. megfulladt. SD-re néztem, néztük egymást, kezemben a kötött mokasszin. láttam, mennyire rémült. nem tudtam mit mondani, éreztem, hogy én vagyok a hibás, pedig vigyáztam rá, az én gyerekem volt, nálam volt végig, senki más nem férhetett hozzá és most megfulladt. csak SD-t láttam, a rémült, mandula-szemeit, semmi mást. őt néztem és éreztem, hogy megáll a szívem, és nem kapok levegőt. jó volt felébredni és a sárga falra bámulni.
Most mondták be a CNN-en, hogy egy francia pályaudvaron, az egyik csomagmegörző-szekrénykében ricint találtak, ami ugyebár terroristák kedvelt tömegpusztító vegyianyaga. Ezt most mondták be. Akkor miért hiszem azt, hogy azt a néhány üveg ricint a francia titkosszolgálat helyezte oda gondos kezeivel, csakhogy minél előbb átállhassanak a nyerő oldalra? szörnyű vagyok.
Wednesday, March 19, 2003
Posted at
9:54 PM
by torokszofi
A. polcáról emeltem le, lassan három éve élünk együtt, de csak most kezdem dézsmálni a könyvtárát. Általában nyitott szemmel és füllel töltöm el azt a havi néhány órát a fodrásznál, de ma nem ment. Olvastam a könyvet. Csak néha néztem föl, bele a tükörbe, és csak ekkor láttam meg, milyen bávatag fejjel, milyen roskatagon ücsörgök a székemben. A hangom elment, a lábam remegett, egész nap. Ez egy ilyen könyv. Az utcán nem néztem senkire, az arcomba húztam a frissen mosott-festett-beszárított hajat és este úgy döntöttem, nem szállok le a buszról, hogy kaját vegyek. Haza akartam érni, minél előbb, hogy biztonságban legyek végre. A könyv első lapjain kiderül, hogy Charlotte-ot meggyilkolják. De erről aztán több szó nem is esik. Nem a halála, az élete az, amitől így remeg a lábam.
Tuesday, March 18, 2003
Giacomellivel kóválygunk a városban, rövid egyeztetés, hova üljünk be. Az olasz fagyizóba akar menni az Andrássyn, nyavalygok, hogy ott nincs elég ember. "Most mi a fontosabb? Ők vagy én?" Persze, hogy ő, de azért benézünk a Goethe-Eckermann-whateverbe, átcirkálunk a füstön és biggyedt szájjal távozunk. "Menjünk a Művészbe" mondom, Giacomelli morog: "Az meg tele van öreg kurvákkal." Azért beülünk az öreg kurvák közé és elfogyasztunk két fagylaltkelyhet, két tósztot (az enyémben nincs sonka), két teát és egy ásványvizet. Együtt, persze. És közben jó sokat dumálunk ismerős férfiakról és nőkről.
Sunday, March 16, 2003
Posted at
7:46 PM
by torokszofi
Apu is kijön a konyhába és magokat szór a gerléinek. Gerlék és nem galambok, ez nagyon fontos, mert szerinte a galamb nem ember, csak a gerle. A két gerle meg is érkezik, de aztán befut a magra egy hatalmas, sötétszürke galamb is, tényleg óriási, apám felpattan és vad szemekkel hadonászni kezd, kezében partvisnyél. "miért nem bírod? mert ronda és nagy?" apám összeszűkült szemmel figyeli a bazinagy galambot, aki bátran rászáll egy közeli faágra és onnan néznek farkasszemet. "nézd, csak nézd meg és mondd azt nekem, hogy nem gonosz és rosszindulatú." ilyeneket tud mondani. Hrabal kiesett egy kórházi ablakból, miközben a galambokat etette. Nyolcvanvalahány éves volt. Nem hiszem el, hogy kiesett. Saturday, March 15, 2003
Posted at
8:16 PM
by torokszofi
D.-nél VIP-kártya volt, de nem használtuk, nem tudom miért, erre a kérdésre végül egyikünk sem tudott válaszolni. Friday, March 14, 2003
Posted at
11:44 PM
by torokszofi
Fekete hetes, délután fél kettő, Huszár utca. Alsó lépcsőn bámészkodó fiú lábát becsípi a kinyíló ajtó. "Uram, csukja be, beszorult a lábam." "Nem hallja? A barátom lábát becsípte az ajtó!" Buszvezető: "Nem csukom be." Buszvezető harsogni kezd: "Nem csukom be, Uniós előírás." Döbbent csendben egymásra nézünk egy 120 centis, harminc év körüli igazi törpe-férfival, aki velem szemben ül és apró ráncos kezével az ablakpárkányba kapaszkodik. "Uniós előírás, egyszerre kell nyitnom és zárnom az ajtókat. Mindent együtt, egyszerre."
Thursday, March 13, 2003
Posted at
10:05 PM
by torokszofi
Wednesday, March 12, 2003
Posted at
4:03 PM
by torokszofi
Tuesday, March 11, 2003
holnap már be kell mennem dolgozni. nahát, nahát, drágáim! itt vagytok hát! hol bujkáltatok eddig, ejnye-bejnye!? maradjatok mostmár velem, drága dacos ékezetek!
delelott nyugosen baktattam fel-ala a lakasban. nem talaltam a helyem. az ablakhoz alltam es idegesen vibralva meredtem a fakra. aztan ujra rohangalni kezdtem, mint egy mergezett eger. aztan minden megvilagosodott. forditva tettem be a kontaktlencseimet. a jobbat a balba, a balt a jobba. ritkan, de elofordul. a jobb szemem gyengebb es a bal lencsem nem volt eleg neki. a bal szemem meg egyszercsak hiper-erzekeny lett, egy szuperszem. felborult a kenyes egyensuly es egesz lenyemet elontotte a bizonytalansag. gyorsan kikaptam a szemembol mindkettot es megcsereltem. minden a helyere billent.
Monday, March 10, 2003
a forradalom, a revolucio a 'revolvere', (kering) igebol szarmazik, es eredetileg a bolygok mozgasanak leirasara hasznalta Kopernikusz (a cimet nem tudom latinul), for-ra-dal-mi muveben (ize. 'A bolygok keringeserol' ??) Kopernikusz elmelete annyira feldulta a nagy elmeket, hogy II. Jakab angol kiraly hatalmanak megdontese idejen (1688/89) elkezdtek a forradalmat 'revoluciokent' emlegetni. le kell fekudnom, szolitanak.
Posted at
9:15 PM
by torokszofi
szoval, ma ott ulok a rendeloben, amikor bejott egy santikalo, oreg neni es leult mellem. beszelgetni kezdett egy festettszoke, duci novel, akirol egybol kiderult, hogy szeret nyilvanossag elott idegenekkel fecsereszni. a santa neni elmondta, hogy tiz eve komoly cukorbeteg, ezt nehany percig kiveseztek, majd egyszercsak megszolalt a duciszoke: "A doktorno nagyon megvaltozott." Hm. Mire a cukorbeteg neni hevesen bologatni kezdett. a duciszoke elmeselte, hogy legutobb, ha-lal-ra sertette ot a doktorno. hogy mivel? hat, amikor o belepett az ajton, "rarivallt, hogy hat, maga is hogy megoregedett! -- hat hogy lehet ilyet mondani? micsoda faragatlansag ez?" mire a cukrosneni elkezdett valamit arrol motyogni, hogy a multkor valamelyik szomszedja hogy megbantotta, mert arra utalt, hogy cukrosneninek bizony mar nincs sok hatra. Erre mar nem nagyon figyeltem oda, mert azon tunodtem, mi van, ha anyunak igaza volt (bocs mami) es a doktorno atalakult, megkovesedett a szive, belefasult a hosszu, bacilusos evekbe es mar soha nem fog ram mosolyogni, sot, ha most, egy felora mulva belepek, valami irdatlan sertest fog a fejemhez vagni, meg ott, az ajtoban. mondjuk hogy "te lany, hany eves vagy? meg mindig ezek a tini-pattanasok?" (pedig csak a nemregiben elkezdett, szepremenyu gyumolcssavas kura kezdeti stadiumarol van szo), vagy "te aztan nyuzott vagy" (guilty), vagy barmi. elhataroztam, hogy szelesen mosolyogva fogadom majd ezeket a tamadasokat, elszantan lepdelek majd, szememben nemes tuzekkel, megertem majd, hogy milyen nehez neki, most, hogy itt az olvadas. aztan ramkerult a sor, nagy lendulettel beviharzottam, es a doktorno kedvesen fogadott - o volt az, a jo doktorneni, nem vittek el az idegenek es nem bujtak a testebe.
|