torokszofi

Wednesday, April 30, 2003


tegnap a kozmetikusnál csúszás volt, ott lóbáltam a lábam és vártam a soromra. az előző vendég egy nyolcvanhét éves néni volt, akinek aranypakolást és alkalmi sminket csináltak. ("az aranymaszk megköti a ráncokat és egy-két napig kisimul a bőr" magyarázza a kozmetikus.) A kozmetikus később azt is elmesélte, hogy a "mami" (így hívta a nénit) a Dunapalotába ment kártyázni "gazdag emberekkel".
néztem az arany-ráncokat, magamra gondoltam és a 2060-as esztendőre.


Tuesday, April 29, 2003


plastik felrakott egy (három) csodálatos cassel-képet. meg kéne tanulnom franciául. eddig nem sikerült, pedig megpróbáltam, Szófiában. Rennie, a libanoni diplomata titkos bolgár hitvese tanítgatott magánórák keretében. nem bírt beszállni a liftbe (klausztrofóbia?), ezért minden alkalommal gyalog mászott fel a tizennegyedik emeletre. az óra első tíz perce mindig szuszogással telt.


amíg a kínai tanítványaim (Xi Xi, Han, Hui & Co.) arról írtak fogalmazást, hogy milyen lehet híresnek lenni ('Being Famous') én kiosontam a teremből és bevágódtam a liftbe, ahol sikeresen beindítottam a vészcsengőt. ez egy nagyon modern lift, acélosfényű, benne egy hatalmas tükörrel, úgyhogy ahogy beléptem, rögtön tükörképemmel kezdtem foglalkozni és hanyagul benyomtam a 2. emelet helyett a vészcsengő-gombot.

elképesztő vijjogás szabadult el. az volt a legjobb, hogy a hangrobbanás pillanatában az arcomat néztem és rajta a rettegést. még sose láttam magam így. húsz másodpercig se tartott a vijjogás. senki nem rohant a segítségemre.


Monday, April 28, 2003


felbukkant a rendszergazda-fiú, akire csütörtökön rábíztam szememfénye-vincseszteremet. kedvesen mosolyog, mint egy szülészorvos a remegő apukára. mi is épp a folyosón állunk.

"nos, két lehetőség van. vagy az elektronikával van gond, ez a jobbik eset, vagy pedig (széttárja a karját) a motor nem működik. az már rázósabb ügy."
"és ezt hogy lehet kideríteni?" rebegem.
"beteszem a gépembe, és meglátjuk."

nem merem megkérdezni, hogy MIKOR.

"persze, persze, csak csináld, ha van egy kis időd... majd szólj, ha jutottál valamire."
"azonnal sikoltok" mondja tranquilizer mosollyal.


ma egyedül vagyok bent, V. és Mamacash elutazott, J. egyetemen. már csak szerdáig kell kihúzni valahogy. reggel óta nem álltam fel a géptől. ja, egyszer felálltam, hogy a kajafutártól átvegyem az elemózsiát. kicsit kihűlt, de nem baj. este három órám van az egyik suliban, íratok egy jó kis szódolgozatot, két hete nem írattam. egy szörny, egy szörnyeteg.
lassan össze kell állítani az év végi vizsga írásbelijét, egy-két hét és a kollégiumban vége az évnek.




Sunday, April 27, 2003


tegnap éjjel én is ott voltam a Hold utcai piacon (reklámkocsma), mint megannyi más blogger. D. és E. barátnőmmel finnyogtunk jobbra-balra. nem volt névjegykártyám, így hát felírtam a nevem egy darab papírra, majd a papirost elhelyeztem a bedobólányok kosárkájába. én valamiért először a Koos Nóra nevet kezdtem el felírni a sajátom helyett. (ki az a Koos Nóra?) aztán rájöttünk, hogy a papírdarabbal komoly eséllyel pályázunk a tombola-nyereményre (úgy is mint robogó), úgyhogy áthúztam Koos Nórát és ráírtam a saját nevemet. a kivetítőn ráncos, festettbarna férfi olyan örökzöldeket adott elő, mint "mielőttvéglegelmegyekkapszegyképetrólam", és azt is, hogy "körközepénállok". a Hold utcai piac árusai holtfáradtan könyököltek a zöldségespultra, szomorú, meggyötört arckifejezéssel néztek vissza ránk -- gondolom kaptak egy kis pénzt, hogy éjfélig ne zárjanak be.

éjfélkor jött a tombola, előtte még egy valóságsó-vesztes (Sanya) azt mondta a mikrofonba, hogy "hello mindenkinek". D. szerint a valóságsó-veszteseket rendszerint azonnal felpakolják és elviszik valami naagy buliba, hogy kiheverjék a sokkot. Sanya a reklámkocsmában heverte ki a sokkot. aztán jött a tombola, amit nem nyertünk meg. az örökzöld-énekes eltűnt, helyette beindult a lakodalmas. a töpörtyűpultos néni feléledt és táncra perdült. a tömegben sodródva megpillantottam egy régi barátnőt, akivel nem tudom, barátok vagyunk-e még, de mivel kedvesen intett, hogy "gyere", odamentem hozzá. két és fél percig beszéltünk, aztán megegyeztünk, hogy keressük egymást.
kíváncsi vagyok.


húgom most hívott. a los angeles-i nagymama verse így végződik:


It's good she could get rid of that punk.

Love, Grandma


húgom pasija, Joseph, amerikai. Los Angelesben él. van egy 34 éves nővére, Mimi. Miminek tíz napja lelépett a vőlegénye, Dave. öt éve jártak. ez volt a negyedik és egyben utolsó (?) szakításuk. volt eljegyzés, ünnepélyes vacsorával, aztán eljegyzési hajókirándulás a Mississippin. fél éve szervezik az esküvőt, két hónap múlva lett volna.

Mimi összeomlott. egy hétig zokogott. most a falát sárga post-it note-ok díszítik: "Dave is the devil." "You don't love him." "Dave is the past." az egész család gyászba borult. Mimi nyolcvanegy éves nagymamája még egy verset is írt az unokájának.



Dave is a skunk


Mimi thought he was a hunk


But he was full of bunk


.. .. .. ..



az utolsó sort elfelejtettem.


Saturday, April 26, 2003


szofimarszo:

nagyon pici, törékeny. a hangja meglepően mély. a bőre hibátlan, a körme rövidre vágva. szeret finoman hadonászni, miközben magyaráz. az ujján ezüstgyűrű, kis mályvaszínű kövek futnak végig rajta. néztem a gyűrűjét, miközben beszéltünk. nézte a gyűrűmet, miközben beszélt. (régi óraműből összefabrikált, ezüstszínű, Szófia első hetében vettem anyu egyik régi barátjától, egy tévéjáték-írótól, akinek volt egy ékszerboltja. Borisznak hívták, két hétre rá meghalt szívinfarktusban. elmentem a temetésre, nyitva volt a koporsója, "itt ez a szokás" magyarázta valaki. nem nézett ki se élőnek, se holtnak.)
szm egyszer tett egy mozdulatot: kitárt tenyérrel ráütött a feje búbjára, ez volt nála a knock-on-wood.



miert dolgoyom ma ezen a furcsa helzen? egz ilzen furcsa gepen,? nincs jobb dolgom?


a tegnap fontos beszélgetésekkel telt. A Sophie-beszélgetés nem tartozott közéjük. lehet, hogy csak azért, mert nem tetszett a filmje. a másik interjú, a pasi, izgalmasabb volt. persze a szervezők elbarmoltak valamit (too many words, no communication), úgyhogy húsz percig a Meridien egyik díszes kanapéján döglöttem és szembevakuzgattam magam A. gépével. egy álmatag, teltkarcsú nő hárfát pengetett, az arcán semmilyen érzelemmel. franciául beszélt minden. aztán mellém ült egy kedves fiú, akiról kiderült, hogy a tolmácsom. egész nap a jófejrendezőnek (Jacques Audiard) fordított és jól elmondta, hogy milyen kérdések voltak egész nap, úgyhogy gondolatban ki is lőttem az egyik saját kérdésemet. a srác mesélte, hogy az egyik újságíró azzal kezdte a beszélgetést, hogy örül, hogy megszoríthatja a kezét a rendezőnek, mert a film egy csoda. és hogy erre a rendező nem tudott mit válaszolni. jókat vihorásztunk, kedves, közvetlen fiú volt. azért feszült voltam, mert tudtam, hogy a Sophie-interjú rögtön a pasi-interjú után kezdődik. aztán a tolmácssrác felpattant és mutatta, hogy itt a rendező. rátörtünk és leültünk egy asztalhoz. én kértem egy ásványvizet, amibe bele se kortyoltam. a pasi pipázott (ezt tudtam róla). fészkelődtünk egy kicsit, hogy akkor kezdődhet a beszélgetés, diktafon, ilyenek, mikor odajött a főszervezőlány és miután bemutatkoztunk egymásnak, azt mondta drámai és egyben ellentmondást nem tűrő hangon. "nos, mondtam, hogy legyél pontos. ugrott a Marceau-interjúd." persze. ellentmondtam. nem tűrte. én se. emelt hangon beszélgettünk, tolmácsfiú nyugtató mosolyadagokat küld jófejrendezőnek. elmondom, hogy én pontos voltam, ők cseszték el. "találjunk valami megoldást." ilyeneket is tudok mondani. főszervezőlány el. azt mondtam a jófejrendezőnek, hogy gubanc van. és mit szólna, ha miután vége a napnak és ő már túl van minden interjún, én visszajönnék és akkor beszélgetnénk egy kicsit. mondta, hogy 'bien sur" mondom, hogy jófej volt. főszervezőlány vissza. "egyelőre az a megoldás, hogy buktad a Sophie Marceau-t." felálltam, felfújtam magam levegővel és azt mondtam szépen halkan. "ez nem megoldás" néztünk egymásra, kurva fáradt volt. reggel tíz óta nyomhatta ilyen dögökkel, mint én. "várj". el. vissza. "átraktam az időpontot" "köszönöm".



Thursday, April 24, 2003


fontos megbízatást kaptam. holnap délután Sophie Marceau francia filmszínésznővel beszélgetek. tolmács van. Sophie azért ilyen közlékeny, mert elkészítette élete első filmjét és erről fogunk beszélgetni. a filmet most láttam. nem tudtam elmenni a sajtóvetítésre, úgyhogy megkértem a forgalmazót, hagy mehessek be hozzájuk és hagy nézzem meg a filmet videón. azt hittem, nem fog sikerülni. de sikerült. sikerült egy másik filmmel is, tegnap, Vincent Cassel játszik benne, őt sokan szeretjük. azt a filmet is meg tudtam nézni videón. őrült anyaggyűjtés. A Casseles film rendezőjével is beszélgetek holnap, szintén tolmács segítségével. a pasi ötvenes, jól tartja magát, és ami ennél is fontosabb, jó a film. szóval ma délután kirohantam a Marceau-film forgalmazóhoz. azért rohantam, mert egy órával elnéztem a megbeszélt időpontot és tizenhét percem maradt, hogy átszeljem a várost. a taxis segített. 1 percet késtem.

"a többiek nem olyan pontosak, mint te, várnod kell egy kicsit, amíg megérkeznek" a többi újságíró. végül nem jött senki. a forgalmazó irodájában közben pánik tör ki: befut egy telefon, miszerint Sophie mégsem vesz részt a partin. vajon milyen partiról van szó? "hetek óta szervezzük." gáz, valóban gáz. aztán átterelget egy nagyon pici irodába, ahol egy vékony, mosolytalan szőke lány és egy élveteg, harminckörüli pasi ülnek egymással szemben. és akkor a kontakt personom bedugja a videókazettát egy mini videóba, és megjelenik a kép egy miniTV-n, ami a polcon, a pasi fejével egy szintben helyezkedik el. kontakt person visszatekeri a szalagot, közben kérdezget. "csak filmekről írsz?" "ááá, nem csak filmekről. tegnap például az anális szexről íram." a pasi görgősszéke megnyikkan. "Jézusom!!" sikkantja a kontaktlány. "én is ezt mondom." komolyan nézek rá. nem tudja eldönteni, poén-e. zavartan elindítja a videót és kisurran.

elkezdődik a film. nagyon hangos, egyébként is a film jelentős részében három kiskorú kergetőzik sivalkodva. a két dolgozó rezzenéstelen arccal pötyög a gépén. francia veszekedés zaja tölti meg a szobát. nem zavarja őket. a pasi néha behajol a képernyő és a szemem közé, ilyenkor izgek-mozgok egy kicsit, mire visszapattan az eredeti testhelyzetbe, mint egy rugó. buzgón szabadkozik. elpilledek. aztán 98 perc múlva vége. pasi felkapja a fejét."mi volt a vége?" "végtelen történet" mormogom. aztán ki. a kontaktlány megkérdezi, hogy tetszett. izé. annyira nem, de nem rossz, blabla. "és te ezt így megmondod?" nem. egyáltalán nem mondtam meg úgy.
a lényeg, hogy láttam. ciki lett volna a Házibuliról, a James Bondról, meg a Rettenthetetlenről kérdezgetni.



A rendszergazda-fiú eltűnt. nincs a szobájában. pedig mindig ott ücsörög, az ajtaja tárva-nyitva, kedvesen hellózik kifelé. most nem. akkor is nyugodt maradok.


a szerkesztőségben álmennyezet van. ezt most egy bajszos, kékgatyás pasi kibontotta, létrára mászott és huzalokat cibál. a fejünk felett. mindenféle potyog ki onnan, ráesik a Stíriai metéltre, amit Mamacash hozott be és a felét már le is nyeltem.

"honnan jön ez a sok minden?" méltatlankodik a bajuszos szakember. "onnan, fentről" mondom neki mélán, nyomott vagyok és a vinyón jár az eszem. hova tűnhetett?


Wednesday, April 23, 2003


ma bevittem a vincseszteremet a munkahelyemre, mert a rendszergazda-fiú megígérte, hogy meg-né-zi. a vincseszterem 2002 december 8-án feladta. illetve a gépem látta, hogy van ott valami, de nem tudta beazonosítani. így hát betettem egy átlátszó zacskóba és rácsuktam a szekrényajtót. "egy nap sok pénzem lesz és a Kürt rendbehozza majd". sok fotó, többnyire bolgárokról és magyarokról. írások, szakdolgozatok, fordítások, levelek. ma újra felcsillant a remény. holnapra kész lesz, a segítőkész fiú holnapra megmondja, mi van. mi van, ha beleolvas? semmi.



az imént ránktört a Gázosnéni. huszonhatezer forintra volt szüksége. lehet, hogy már nem kéne fűteni, de a hidegtől mindig rosszkedvem lesz. Apám, csakúgy, mint Giacomelli, vagy néha A., inkább jobban felöltöznek otthon, de nem fűtenek be rendesen. azt mondják, április végén abba kell már hagyni ezt a fűtés-dolgot. én meg azt szeretem, ha mezitláb lehetek otthon a jó melegben, télen, tavasszal, bármikor. januárban Giacomellinél laktam egy hétig és teljesen összefagytam. egyébként jó volt vele, csak ez a két heppje volt: a nem-fűtés és a zuhanyzás-utáni-felmosás. és néha felszisszent, ha üvöltettem az egyébként szuper hangfalait. a szomszéd miatt idegeskedett, aki veszélyes ember. a pasi iszik és ha már ráunt a home terrorra (van egy felesége, gyerek nincs), szomszédjához, Giacomellihez fordul. Ez egy különlegesen szép ház a Várkerületben, amiben két lakás van összesen. meg egy nagy, elvileg közös garázs, amelyet Giacomelli nem használhat, mert a szomszéd életveszélyesen megfenyegette "te rohadt kölyök", ha be mer állni a kocsival. G egy röpke pillanatig ügyvédhez akart fordulni, aztán elvetette az ötletet és most bérel egy garázst néhány utcával arrébb. a szomszéd jobboldali érzelmű, szívét boldogság járja át valahányszor elmesélheti, hogy egyszer magát Orbán Viktort is vendégül láthatták szerény hajlékukban (komolyan, így történt).

G mesélte, hogy a szomszéd úgy egy hónapja kitett egy piros-fehér-zöld zászlót a házra, állandó jelleggel. igen ám, de a zászlót G fürdőszoba-ablaka fölé rögzítette, valamilyen okból úgy gondolta, hogy ott még szebb helyen van. Giacomelli füstölgött magában, aztán egy éjjel T-vel jól bebasztak és amikor hazaértek, G felmászott a falra, mint egy Pókember és lecsavarozta a zászlót. A pincében rejtették el vihorászva. G azóta rettegésben él, hogy a szomszéd megtalálja a zászlót a pincében. az egész olyan, mint Julien Sorel parája a bonapartista olvasmányok miatt. "mit mondasz, ha rákérdez?" kérdezem. "letagadom, élből." vágja rá Giacomelli, a zászlótolvaj. a hangja megremeg "ha rájön, hogy én voltam, megöl."

A Gázosnéni közben lemondóan néz minket, ahogy A.-val mint két riadt rovar rohangálunk a lakásban pénz után kutatva. én hétezret tudok összeszedni, A. tizenkettőt. egy kicsit olyan, mintha az anyukánk lenne, a szomorú anyukánk. "micsoda kupi, pedig milyen helyes gyerekek" ez van az arcára írva. "szegénykéim." aztán megszólal. "hagyják, tizenkilenc nem elég. holnap megint jövök". Gázosnéni el.
ma ki kell vennem pénzt, nem szabad elfelejteni.


Tuesday, April 22, 2003


ma a Writing órámon Zheng Ye elnézést kért és fülén a mobillal kihátrált a teremből, mert Kínából hívták a szülei. Zheng Ye magas, cingár, szemüveges fiú. Okos. Nagyon ritkán és nagyon lassan mosolyodik el, pedig mindent beleadok. visszajött és azt mondta. "nem mehetek haza a nyári szünetben. a SARS miatt. nagyon szomorú vagyok." illetve nem azt mondta, hogy "I'm very sad", hanem, hogy 'It's very sad'. azt is mondta, hogy egy hete törölték az összes belföldi repülőjáratot, ami Pekingbe tartott. kérdeztem, mi van a vonatokkal. a vállát vonogatta. Zheng Ye is pekingi. pekingipekingi. pekingi. elég.


Monday, April 21, 2003


istenem. csak neki kell ülni ennek a nyamvadt fordításnak, ugye? a többi már megy, mint a karikacsapás, ugye? már megígértem, nem tudok mit csinálni. csak el kell végre kezdeni, mert vége a napnak, és mindenfélét csináltam, csak ezt nem és a lelkemen mázsás súly, mindigmindentazutolsópillanatban, igaz, amikor szerelmemJohn, a húsz évvel idősebb oxfordi filozófus a konferenciára készült Sydneyben, akkor előző nap/éjjel ő is hajnalig kopácsolt a laptopján, akkor ez valahogy megnyugtatott, és rávigyorogtam a sötét plafonra, de ez rég volt, és most nem erről van szó, hanem erről az utolsó pillanatról, ami már rég lepergett és mégis itt lebeg fenyegető csöndben a fejem felett.
csak neki kell ülnöm, tudom.




délelőtt görköri a Ligetben D. barátnőmmel. ő egy Lara Croft, tiszta Powerpuff, én meg Pimpa. így seprünk végig a Ligeten. egy cikis rész van az útvonalon, ahol a Közlekedési Múzeumnak vége, ott nagyon lejt az út, és éppen ott jelenik meg egy csomó autó hirtelen, jobbról-balról. és azt hiszik, hogy én akkor állok meg, amikor akarok. a legegyszerűbb, ha ilyenkor behunyom a szemem és rémült sóhajjal átadom magam a lejtő lendületének. D. nem így gondolja, szerinte ideje megtanulnom fékezni. igyekszem.

aztán az Olof Palme végén leülünk az OLOF PALME SÉTÁNY feliratú kőre és tovább beszélgetünk, süt a nap. megjelenik két pufi gyerek, a kezükben zacskó, tele csokitojással, és, fura módon, bőrkarkötőkkel. "Locsolhatunk?" "De nem tudunk nektek semmit adni." "Nem baj" így hát nem ússzuk meg. két pufi gyerek szégyenlősen mosolyogva spriccel, aztán integetve el. nagyon büdi illat.

így ülünk a napon, hajunkból párolog a büdi-parfüm, és csevegünk tovább. D. (csakúgy, mint testvére, E.) különösen érzékeny a szagokra, de most nem bánja. elmeséli, hogy felhívta őt a Híres Színész, akiről tudja, hogy nemrég szakított a barátnőjével és a múltkor a színházban valamilyen ürüggyel elkérte D. telefonját. éppen sminkelte magát, amikor megcsörrent a telefon. ő az, a Híres Színész. Az ürügyről beszélgetnek egy darabig, majd D. - szintén ürügy-ügyben - átveszi az irányítást és azt mondja:


D: "add meg a számod. ha elintéztem (ürügy), hívlak."

HSZ: (kissé zavarba jön) "jjjjó... itt a számom: xxx-1357. 1-3-5-7." - hangsúlyozza.

D: "értem, páratlan számok, növekvő sorrendben."

HSZ: "nos igen, a prímszámok."

D: "nem, mert a 2-es kimaradt és az 1-es nem prímszám."

HSZ: (meghökken) "jaja, tényleg. te milyen okos lány vagy!"

D: "csak figyeltem matekórán."

én erre (matek) sose voltam képes. mindegy, szerintem jó válasz volt.




Sunday, April 20, 2003


rokonaimnál. szürreális párbeszédek szünet nélkül. húgom nem jött, dolgozik a múzeumban, ebből persze apám nagy ügyet csinált "csonka család. cs cs." unokahúgom gépén pötyögök. édesapám sikerrel felidegesített, mint minden családi ebéden. mindig, mindig sikerül neki, annyira mást gondolunk mindenről.
sok szó esik az ösztöndíjról, New Yorkról, hogy miféle hely az (az asztalnál még senki nem járt USAmerikában, bár apám eldicsekszik, hogy "hetvenhétben még hajléktalan is voltam, Torontóban").
maminak könnyes a szeme, büszke és boldog. apám húga, madárcsontú, kislányos kuncogás, "itt hagysz minket, kicsikém?", aztán apámat kezdi húzni, hogy mondja már ki egyszer az életben, hogy büszke rám. apám a homlokát ráncolja, a válláról lerázza nagynéném kezét. "hagyjatok már, még semmit nem tett le az asztalra." ez van.



Friday, April 18, 2003


megcsörren a telefonom. ismeretlen szám. ismeretlen hang.

hang: "jónapotkívánok, Plömplömplöm vagyok a magyar Fulbright-bizottságtól, trkszfival beszélek?

trkszfi: "ühümühüm."

hang: "azért telefonálok, mert az Ön státusza megváltozott."

trkszfi: "hm??"

hang: "Ön már nem pótjelölt többé, hanem ösztöndíjas, rendes ösztöndíjas."

trkszfi: "..."

hang: (kicsit ingerült) "én most voltaképpen egy örömhírt közöltem Önnel, kedves szfi."

trkszfi: (lassan, mint akinek tejbegríz van a szájában) akkor ez most mit jelent?"

hang: azt jelenti, hogy az egyik ösztöndíjasunk besétált az irodába és visszalépett. Ön volt az első tartalék, az amerikaiak jóváhagyták a döntést, Ön utazik."

ezt mondta, de még mindig nem hiszem el. inkább ezt dúdolom:

Start spreading the news, I'm leaving today
I want to be a part of it - New York, New York
These vagabond shoes, are longing to stray
Right through the very heart of it - New York, New York


I want to wake up in a city, that doesn't sleep
And find I'm king of the hill - top of the heeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeap!




Other than that, Eva's friend Joanne having messed up problems with father who is an ass.

Church was really great I really really like it. I miss my mommy. I hope hers was great too.


ezt most olvastam. itt. ez egy bloggerlány valahol. college student. amerikai? nem tudom, nem olvastam sokat belőle, de most hirtelen rádöbbentem, mennyi blogger van mindenhol, máshol.
ugyanabban a pillanatban frissítettünk.


tegnap kombinált este: tanári vacsora + Ráckert-nyitóbuli.

hétre mentem a Tabáni Terasz nevű helyre, mert az amerikai suli (Li Fan, Aranka & Co.) ott tartotta tavaszi tanári vacsoráját. én egy hosszú asztal legvégén, jobbra a fal, szemben Sir John, a World Culture tanár, ősz haj, szakáll, ravasz, jókedvű szemek. mellettem Rita, a bombanő (General English). A beszélgetés Afrikáról, a Szaharáról, és egy rejtélyes
Ady-kéziratról folyt, amire Sir John a WC-n olvasgatva (Az inkvizíció története) bukkant. A kézirat (egy levél) a könyv lapjai közül hullott ki és szállt alá méltóságteljesen.
A beszélgetés a Joy magazin szextanácsairól is szólt persze, ezt Rita adta elő, aki ekkorra már kicsit spicces állapotban vihorászott.

"Nem igaz ezek a tanácsok. 33 tanács, hogyan juss el a tökéletes szexhez. elolvasom, erre persze az összes tanács csak a másiknak jó. Például: 'ettől a partnered a hetedik mennyországban fogja magát érezni. Hát még te!' HÁT MÉG TE! ennyit írnak rólad. A múltkor ez volt: 'Mosogatás. Hagyd a mosogatást, inkább húzz fel egy steril gumikesztyűt és szórj az ujjaiba rizsszemeket, aztán ezzel a kesztyűvel masszírozd a micsodáját.'"
Sir John és én megpróbáljuk elképzelni. nem tudom, neki sikerült-e.

"És ide is odaírták, hogy 'hát még te'?" kérdezem, aztán arról beszélgetünk, milyen szexi érzés lehet valóban, ha vadiúj, mondjuk sárga gumikesztyű pelyhes ujjaiban ragadt rizsszem nyomódik ujjbegyünkhöz, amivel mellesleg kedvesünk micsodáját/micsodáit masszírozzuk éppen. HÁT MÉG ÉN!


aztán Rác.


Thursday, April 17, 2003


welcome back, Barbi !


Húgom összefutott az egyik volt barátjával, a hórihorgas, jó humorú M-mel. Jó humorú M. egykedvűen mesélte el a következő történetet.


A Kálvin tértől nem messze bandukolt hazafelé hajnali fél hatkor. Fáradt volt, félig aludt. A következő pillanatban elépenderült egy csaj. "Olyan prosztó kiscsaj volt, de semmi különös." Tüzet kért. M. tüzet adott. Ekkor a lány megfogta a farkát és simogatni kezdte. "Ez így jó neked?" Hátulról is elkezdte valaki simogatni. Valakik, mert egyszerre négyen voltak. Összevissza simogatták, de "nem izgultam fel, csak baromi ideges lettem. Na, lányok, hagyjátok már abba, ne hülyéskedjetek." Nevettek, lekoptak. Ő meg állt és csak nézett maga elé. Hajnali fél hat volt, mondom.
Aztán észrevette, hogy nincs meg a tárcája. "Ezerötszáz volt benne, na mindegy".


Wednesday, April 16, 2003



tegnap tanítványom, Péter, aki egy multinacionál cégnél dolgozik, elmesélte, hogy náluk az irodában nincs Internet. pontosabban van, csak nem mindenkinek; az átlagdolgozó csak úgy netezhet, ha odaül a külön erre a célra fenntartott közös géphez, és gyorsan megszerzi azt az infót, amire a munkájához éppen szüksége van.


hogy bloggoljon így az ember? hogy töltsön le zenéket, programokat, játékokat, pornót? hm?


na mindegy. Péter egyébként nagyon boldog volt, mert egy különleges engedéllyel a héten megszerezte a ritka kincset. úgy történt, hogy éppen telefonon intézkedett a bankszámlájával kapcsolatban, mikor meghallotta ezt a főnöke.


Főnök: Petikém, mit vacakolsz a telefonnal? nem lenne egyszerűbb a neten utalni?


Péter: (szomorkás mosoly) De, de... csak hát... tudja, nincsen nékem saját, personal hozzáférésem.


Főnök: Húú, a teremburáját! hát olyan nagy dolog ez? hm?


nem, gondolta Péter, nem olyan nagy dolog. így hát merészen belevágott. odament a systemadmin csávóhoz és egyszerűen megrendelte a netet. így lett 'desktop-Internete', ahogy ő hívja. persze a systemadmin küldött a biztonság kedvéért a Főnöknek egy e-mailt arról, hogy Péter mostantól a munkahelyen-netezők elit alakulatához tartozik,
csak hogy tudja.

jött is hamar.


Főnök: nagyon ügyes, nagyon ügyes. szóval beköttetted a netet.


Péter: igen, Főnök, hát igen. bizony.


Főnök (mutatóujját viccesen-fenyegetően rázogatja): no, fel kell szereltetnem egy kis tükröt a hátad mögé, hogy lássam mindig, mit csinálsz a gépeden!




Felhívtam D. barátnőmet. szombat óta nem láttam. elmesélte, milyen rossz passzban van. a fiú, aki tetszik neki, és akinek szemmel láthatólag ő is tetszik, elfoglalt, nagy ember. nehezen egyeztetnek időpontot - egy kávéra, stb. - így hát legtöbbször marad a
bulikban-véletlenül-összefutás. szombat éjjel is találkoztak egy buliban, de Tamás (mindegy, úgyse így hívják) olyan részeg volt, hogy a szavakat csak lassan morzsolgatva tudta kiejteni és nagyon sokáig tartott egy mondata. ott voltam, azért tudom. D. örült, hogy látta ("olyan selymes a puszija"), de elszontyolodott, mert Tamás ügyében hónapok óta nem történik előrelépés. most is emiatt szomorkodott headsettel a fején a kocsiban, miközben beszélgettünk.

"nincs lakásom, nem tudom, mi lesz az állásommal, és másfél éve nincs barátom".

erre nehéz mit mondani. az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért nincs lakása, mert éppen felújítják.
azt azért megbeszéljük, hogy holnap nyit a Ráckert, hátha ott lesz Tamás, vagy
"valaki más".

aztán felvidul.

"jaj, várj, az Elle-ben olvastam a horoszkópomat és az Ikreknek azt írták, hogy áprilisban minden jóra fordul, mert vár rám egy hosszú kapcsolat, vége a hét szűk esztendőnek."

"HÁT MIÉRT NEM EZZEL KEZDTED??" üvöltöm.


A reggel Carpenters, Otis Redding és Marvin Gaye hallgatásával telt. A. mondta, hogy Marvin Gaye úgy halt meg, hogy az apja lelőtte. Úgyhogy gyorsan elolvastam az életrajzát és megtudtam, hogy negyvenöt éves volt, amikor az apja agyonlőtte azzal a fegyverrel, amit tőle kapott néhány hónappal korábban. Let's get it on.




Tuesday, April 15, 2003


most olvasom, hogy susieclueless is lóval álmodott az éjjel. én is. jó álom volt, el is meséltem a húgomnak, akivel együtt futottunk/poroszkáltunk/fújtattunk hajnalban.

álmomban valamilyen hegyvidéken táboroztunk, én és egy csomó ismeretlen, öregek és gyerekek. menekültek voltunk, a lábamon szakadt, poros férficipő. szép tavaszi idő volt, és a napsütésben arról beszélgettünk, én és a többi menekült, hogy át kell jutnunk a hegyen.
aztán megjelent ez a barna ló a lovasával együtt, és kiderült, hogy egyetlen embert tud átvinni a szoroson. A lovas egy fiú volt, akit életben alig ismerek, de most élet-halál kérdés volt, hogy engem válasszon.
az álmomban sikerült a dolog és elindultunk. jó érzés volt. aztán kiderült, hogy a ló nem bír el kettőnket, úgyhogy leszálltunk róla és a kötőfékénél fogva terelgettük a lovat a sziklás hegyoldalon.



Monday, April 14, 2003


tegnap írtam egy lányról, akit nem ismert meg a volt pasija három évvel a szakításuk után. de arról nem írtam, hogy ez velem is előfordult már. elmentem egy szilveszteri buliba (2000), egy volt pasim tartotta (OK, három hétig jártunk, 100 évvel azelőtt.) és nem ismert meg. jó, régen göndör barna hajam volt. most meg egyenes és a színe, a színe egész elképesztő. természetellenes-szőke. Szófia után lett ilyen, amikor hazajöttem hat év után. A hazaköltözés napjaiban a metróban összefutottam egy gimnáziumi osztálytársammal, Barbarával. mondtam neki, hogy "hahó, én vagyok az." beszélgettünk vagy négy percig, főleg arról, hogy tényleg én vagyok az.
azt mondtam neki.

"végül is jó dolog átváltozni. csak annak köszönök oda, akinek akarok."
mire ő azt felelte:
"arra nem gondoltál, hogy esetleg mások nem akarnak megismerni?"

nem. arra nem gondoltam.


reggel 09:55.
rohanok a munkahelyem lépcsőjén, felfelé, persze. mögöttem egy Árpád nevű farmeres fiatalember (a nevét onnan tudom, hogy hallottam, amikor a portás kifaggatta. engem is kifaggatott két hete, hogy kihez jövök. szeptembertől dolgozom itt).
szóval rohanok, majd elvágódom; két lépcsőfok között akartam feljebb jutni.
"basszameg." sziszegem, majd hátrafordulok, fenyegető mutatóujj kíséretében azt hörgöm a riadt Árpádnak:

"Ne röhögj."
moccanni sem mert.


Sunday, April 13, 2003



a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján furcsa ábrát figyelhetünk meg. először azt hittem, hogy ennyire koszos a monitorom. topdizájn. ezért valaki pénzt kapott.
igen, jól látja. f v m.


tegnap wiw szülinap. délután kimentünk Giacomellivel a Ligetbe megnézni az élőtérképet. kapcsolati háló a Királydombon, színes szalagok, lufik és olyan emberek, akiknek csak a nevüket tudom. leültünk Giacomellivel és néztük őket.
aztán befutott M és on-and-off barátnője, O. a performansz végén egy csomó lufit elengedtek. egy csomót nem. ez azért volt jó, mert ki lehetett belőlük szívni a héliumot. az ember kifújja az összes levegőjét, és a következőt a lufiból veszi. utána olyan vicceseket mond, hogy "Fürge rókalábak, surranó kis árnyak." vagy azt, hogy "Van itt csali, s egy-két horog, az eszem pedig jól forog." jól szórakoztunk. ha én ezt tudom hat évesen...
később G és én beültünk a Stefánia-Thököly sarokra kajálni és csináltunk magunkról hetven képet A. új gépével. akkor hagytuk abba, amikor belevakuztam G torkába, nagyon ijesztő kép lett belőle, úgyhogy kitöröltük. nehéz lett volna bárkinek megmagyarázni, hogy mit ábrázol.
este wiw-parti az Olof Palméban. sokan voltak, de nem mindenki. Giacomelli például a bejáratig kísért, nem jött be. bent volt már M és O, plussz a húgom a barátnőjével és az unokahúgom, akit december óta nem láttam. Kubában született és tizenöt évig balettozott. tegnap fel is szedett valakit, aki - csakúgy mint ő - távkapcsolatban tengeti napjait. unokahúgommal most cseteltünk, kérdeztem, hogy hívják a pasit.
"Zoli."
"Milyen Zoli?"
"Gondolod érdekel? mondta, de nem hallottam."

este még M-mel vihorásztunk, többek között azon, hogy egy piros felsős, barna copfos csaj mosolygott rá és integetett neki sokat, akiről nem tudta, hogy honnan kéne ismernie. a csaj aztán odajött csevegni, mire M rádöbbent, hogy három éve jártak. pontosabban másfél évig jártak, és három éve szakítottak. helyes csaj volt szerintem.



Saturday, April 12, 2003


A. elkezdte a blogját. az enyém éppen egy hónapos. blogger nation.


Friday, April 11, 2003


she is not sillee at all.


tegnap nem mentem deadlyavengerre. azok se mentek, akiknek ingyenjegyet szereztem. most hallom, hogy ma a chchch-ban játszik. hát oda se megyek, mert ma
délután-este-éjjel 2x3 pótórát nyomunk az egyik suliban, tízkor végzek, utána összekuporodok a takaró alatt és alszom egy kicsit holnap délig. sehogy se jön össze ez a dolog avengerrel.

a fordítással sem. tegnap a megbízó hagyott egy elhaló hangú üzenetet a mobilomon. azért hagyott üzenetet, mert három napja le kellett volna adnom az anyagot.
azért hagyott üzenetet, mert nem vettem fel a telefont. direkt. napról napra mélyebbre süllyedek. nem tudom, most éppen melyik nagyobb: az önsajnálat vagy a szégyen.


Thursday, April 10, 2003


ma reggel részt vettem a szerkesztőségi értekezleten. teljesen véletlenül. ugyanis a múltkori élmények hatására elhatároztam, hogy bojkottálom. de megfeledkeztem az egészről és kisomfordáltam a kaja-automatákhoz egy kis KitKatért. reggel 10 óra 05-kor. vesztemre, a rovatvezetők és a főszerkesztőhelyettesek ilyenkor értekeznek, éppen az automatáknál. zavartan benyomogattam a KitKat kódját, tompán puffant, kivettem a gépből és el akartam slisszolni, de már késő volt.


"Hát a női szakasz? Milyen cikkek lesznek ma?" elhadarom, hogy milyen cikkek lesznek ma. aztán szerencsére kapok egy sms-t és így úgy lehet tenni, mintha fontos bejövő hívás miatt berregne a mobil, úgyhogy fontoskodva, komoly arrcal, fülemen a néma, döbbent mobilommal kihátrálok a kaja-automaták és rovatvezetők birodalmából.


nemrég derült ki, hogy egyáltalán részt kell vennem ezeken a napindítókon, mint a női magazin munkatársa. na most. a múltkori élmény, amelyre az imént utaltam, a következő volt.


szerkesztőségi értekezlet, az egyik főszerkesztő-helyettes, sok-sok rovatvezető, bőrfotelek, és én.
Külpol-rovat: "a blablabla-harckocsiegység Bagdad felé közelít. A britek Baszránál vívnak kemény csatákat."
Belpol-rovat: "az informatikai miniszter azt mondta, hogy izé.
Gazdaság: "iraki háború és a tőzsde drmdrmdrm".
Sportrovat: "lerombolták Bagdadban az iraki olimpiai bizottság székházát".

na, menjünk, munkára.

jaaaaa, te (= én) is itt vagy. na mi lesz ma nálatok? rám néznek, én vissza, majd azt mondom:

"Lisa Marie Presley valóban dugott Jackoval."


ezért nem szeretek szerkesztőségi értekezletre járni.



Wednesday, April 09, 2003


Indítsunk egy drámai mondattal.

Li Fan nevű tanítványom soha nem tér vissza.

küldött egy e-mailt az iskolának Kínából, hogy nem jön vissza, mert a nagyapja haldoklik. Lehet, hogy már meg is halt.
Erről A. sztorija jut eszembe. A. olvasta valahol, hogy orvosok felfigyeltek arra a jelenségre, hogy rengeteg kínai férfi hal meg gyomorrákban.
Kiderült, hogy Kínában évszázadokon át az volt a szokás, hogy amíg a családfő nem ette meg az ételt, a család többi tagja illedelmesen ült és várt; ők nem ehettek. A kínai családfő hihetetlen feszültségben fogyasztotta vacsoráját nap mint nap. hogy ne kelljen a többieknek annyit várni, a kínai családfő évszázadokon át kapkodva nyelte a tűzforró leves, rizst, gőzölgő húsgombócot. ez a forrókaja-dömping pedig szép lassan gyomorrákhoz vezetett.



más tegnap nem történt az órán, azt leszámítva, hogy Aranka cipőtalpnak nézett egy gyereket a tankönyv fekete-fehér fotóján. Az volt a feladat, hogy mondják el, mit látnak a képeken; autószerelő, fényképész, fodrász... és Aranka szerint cipész ("Suszter. This is a suszter. Shoemaker.") Az irániak hökkent szemekkel néznek rám, mert a képen egy cápamosolyú fogorvos éppen egy riadt pufi gyerek szájában matat műszerekkel. Én is meglepődtem.

"??"

"Hát ott van, ott a cipő, meg a talpa." mutat Aranka a gyerek tokájára.

Jó. rendben. elmagyarázom a vihorászó irániaknak, hogy én haladószellemű,
ún. jófej-tanár vagyok. szeretem az egyedi látásmódot. így vihorászunk, Aranka is, csak kicsit sértődötten.


Monday, April 07, 2003


itt egy néhány napos sms:

"Minden rendben? Vagy legalábbis valami?"
csak most jöttem rá, hogy ezek milyen nagyszerű mondatok. így, együtt a kettő.


mit csinálok ma reggel a trolin?

a Ligetet nézem a koszon át, kutyásokat, futókat. álmos vagyok, így hát megtörlöm a szemem. szenvedélyesen dörzsölgetni kezdem, mostmár viszket is. a következő pillanatban kidörzsölöm a lencsémet a bal szememből. mindenki nézi, hogy most mi lesz. dacosan a markomba szorítom és csakazértis kibámulok az ablakon, félszemmel. mert én nem az a nő vagyok, akinél szemlencse-folyadék és pótszemüveg lapul a kistáskában. már csak azért sem, mert hét közben nem hordok kistáskát.
az én kistáskám A3-as méretű. és ebben a táskában van egy csomó minden, például egy faragott faangyalka SD-től, az elutazása előtt adta nekem ("Vigyáz rád") és egy-két táblafilc. de nem lencselé.

mire beérek, a lencse összepöndörödött kis műanyag, az állaga hasonlít az átlátszó füzetborítóhoz, amibe régesrég kötöttük a füzeteinket szeptemberben. nekilátok az élesztéshez. vizet spriccelek a kiszáradt testre, persze ez szigorúan tilos, bármelyik fotex szalonban megmondják a kedveslányok. szerintük ilyen vészhelyzetben egy kis sót kéne szórnom hozzá, de sima vizet soha. most megtörténik. mégis jól haladok. megtelik vízzel, beissza, felpuffad. kisimítom. kisimul. a széle egy kicsit még hullámos, bátran meglocsolom ott is. kész. beteszem a szemembe és elégedetten pislogok magamra a tükörben.

egyszer már írtam a lencséimről ezen a blogon. fontosak nekem. különben nem látnék semmit, csak az orrom hegyéig.

Sunday, April 06, 2003


Torokszofi Pictures
in association with
Evolution Studios

present

The Siege Of Baghdad

A film by Ridley Scott

Lt. T.W. Rogers ...................................................... Bruce Willis
Major General Ryan Tanner ................................... Denzel Washington
Capt. Joan Belvedere ............................................ Jodie Foster
Private Tony 'Badboy' Bukowski ............................ Eminem
Private Peter 'Pete' Patterson ............................... Cuba Gooding Jr.
Sergeant James 'Jimmy' Redneck ........................... Alec Baldwin
RAF Commander Trevor Headley ........................... Sean Bean
CNN Correspondent Christiane Amanpour ............. Herself
Fox TV Correspondent Paul Mitchell ....................... Owen Wilson
President G. W. Bush ............................................. Dennis Hopper
Prime Minister Tony Blair ........................................ Hugh Grant
Don Rumsfeld ......................................................... Jon Voight
Condie Rice ............................................................ Queen Latifah
Saddam Hussein .................................................... Sir Anthony Hopkins
Uday Hussein ......................................................... Robert Downey Jr.
Yasman, Kurdish Girl .............................................. Christina Ricci
Emir, Yasman's Father ........................................... Omar Shariff



Saturday, April 05, 2003


nézek ki az ablakon, acélos, kéklila az ég. ez egy téli este. nemrég értem haza, Anyuval mozi (elfelejtettem a címét, Hugh Grant + Sandra Bullock), aztán a Szerájban ettünk és a lakáshitel-projektről beszélgettünk. minden második ismerősöm erről beszélget. az én lakásvásárlásom még csak egy ötlet, bár nincs sok idő, mindenki azt rebesgeti, hogy meg fogják szüntetni a kedvezményes hitelt.

hazafelé D.-vel beszéltem telefonon, azt kérdezte, megyünk-e este valahova. hát nem. feszült vagyok. inkább itt ülök a jó melegben és zenéket töltök le. fordítanom kéne, de az túl hasznos elfoglaltság, pillanatnyilag nem passzol ehhez a lappangó tinidepresszióhoz.



Friday, April 04, 2003


sokak szerint nem is drága a 70 ezres bringa. A. azt ajánlotta, hogy menjünk ki a Bolhára (PeCsa) holnap és vegyünk egy vázat. aztán a többit összeszerelik a Pajtiban. Tehát holnap megyünk vázat nézni.

ma A. egy digitális fényképezőgéppel tért haza, nagyon izgatott. boldogan kattintgat. eddig harminchét kép készült rólam. néha azért kicsavarom a kezéből és csinálok róla is egyet-egyet. az előbb kisfilmet készített (kb.10 mp) arról, hogy átjön a szobámba az ő szobájából, és aztán kérdezget ilyeneket, hogy "Mit csinálsz?" meg "Mondjál már valamit." háttérben a CNN trombiták.



suematrának tetszik torokszofi blogja.
torokszofinak tetszik suematra blogja.

ezek egyszerű dolgok.

Thursday, April 03, 2003


Itt ülünk Giacomellivel és a Cég ügyeit intézzük. van egy cégünk, két bágyadt kényszervállalkozó az éjszakában, ülünk és számolgatjuk a garasokat. Giacomelli szakállat növeszt, mostmár másfél hete és azon kesereg, hogy milyen rövid. ahhoz képest simán kiütötte volna Tom Hanks-et a Számkivetve castingján, ha akkoriban arra téved. most valamilyen statisztikai adatlapot töltöget ki és rágja a ceruzám végét.

"A statisztikai főtevékenység alapvetően az a tevékenység, amely az egységen belül a tényező költségen mért legnagyobb hozzáadott értéket hozza létre."

ezt most olvasta fel.
tanácstalanul nézünk egymásra. "Figyelj, mi lenne, ha ezt te töltenéd ki?"


de kik lehetnek azok a bolgár feministák Pécsett?


M-mel ebédeltem a Kék Banánban. M olyan fiú, akinek kizárólag lánybarátai vannak. azon tűnődtünk, milyen lehet A FÉRFIBARÁTSÁG. Két férfi igaz barátsága. mondta, hogy ne faggassam, mert ebben nem tud segíteni. azt mondta, még sosem ücsörgött sok fiúval egy asztal körül a fociról beszélgetve. én sem ismerek ilyen fiúkat, illetve egy-két tanítványomról gyanítom, hogy már előfordult velük ilyesmi.
M kapott egy infót, miszerint a pécsi egyetem angol szakán van "egy csomó bolgár feminista", illetve "csupa feminista bolgár nő tanít a pécsi egyetemen". ezt egy lány mesélte neki, akinek egy fiúismerőse panaszolta el, aki emiatt el is jött onnan. éppen erről beszélgettünk, amikor a mellettünk lévő asztalnál a pasik tényleg elkezdtek fociról beszélgetni. na és? nekem is volt stoplis cipőm, fekete-sárga, Apu hozta nekem NSZK-ból nyolc éves koromban, és a Ligetben fociztunk sokat, ketten. egy nap foci közben találkoztunk egy nővel, aki egy nagy fehér nyulat legeltett a réten.
Férfinyúl volt, de Zsuzsának hívták. ez nem fért a fejembe.



illetve tegnap.



ma susieclueless említést tett erről a blogról. ez jó. köszi.

Wednesday, April 02, 2003


összefutottam világítókékszemű barátnőmmel, Ritával. jócsaj, Rita bombanő. Vállig érő, hullámos barna haj, csodálatos fogak, hosszú combok. 3 éve ismerkedtünk meg, amikor sorban álltunk az eltén a beiratkozásnál, modern angol irodalomból csinálja a doktoriját. úgyhogy azon melegében el is mentünk együtt a doktorandusz gólyatáborba. ősz eleje volt, hideg szél rángatott, de ő forrónaciban és magassarkú papucsban vonult le az ütött-kopott szállás repedezett lépcsőin. szembejött két csaj, lazák és szépek, de egy pillantással felmérték, hogy Rita mellett nincs esélyük, és ettől már nem is voltak olyan lazák. keserűen bámulták. "Nagyon megnéztek." mondtam Ritának. "Nézzenek csak, megdolgoztam érte." mondta. Rita őszinte és racionális bombanő.
most a következő történetet mesélte el. elment két barátnőjével a velencei karneválra. A Dózse Palotában összeakadt a tekintete egy jóképű idegennel. aztán később a téren is látta. előttük sétált, ők pedig izgatottan vihorásztak, mire a férfi megfordult és Ritára mosolygott. Innentől pörögtek a dolgok. a hétvégét együtt töltik, kézenfogva andalognak, a két barátnő mélán fortyog a távolban. Mark amerikai, Detroitból, ennek megfelelően autóalkatrészekkel kereskedik. elbúcsúznak, mert Mark visszautazik Londonba, ahol még van egy kis dolga, de megígéri, hogy egy-két napra meglátogatja Ritát Pesten, még a héten. Rita boldog. kap egy smst, hogy sajnos Mark nem tud jönni, mert az neki 3000 dollárba kerülne, a szállás miatt, azt hiszem. "Gyere te ide, még a repjeggyel együtt is olcsóbban jön ki."
Szerda van, Rita letanítja az óráit az iskolában, majd beteget jelent, taxiba vágja magát, elmegy a bankba, kivesz egy rakás pénzt, kirohan a reptérre, vesz 88e forintért egy jegyet Londonba és az estét már Mark karjaiban tölti egy közepesen fényűző londoni hotelszobában. "A szex nem volt olyan jó, nekem egy kicsit túl vad volt." Gyertyafényes vacsorák, ilyesmi. Aztán két nap múlva búcsú és Rita újra a repülőn, újra Pesten.
Igaz, Mark elfelejtette kifizetni a repjegyet.

"Ez kicsit rosszul esett." mondja Rita. "Na mindegy, ez volt életem legdrágább dugása."

ezen nevetgélünk egy kicsit.


még mindig nincs biciklim. amire A. azt hitte, hogy klassz és olcsó, kiderült, hogy klassz és drága (70e). van egy, ami ronda és béna és olcsó (37e). nem tudok választani.

Tuesday, April 01, 2003


Két suliban tanítok. Az egyik egy amerikai college, a másik egy magyar szakkollégium. ma az amerikai iskolában voltam. a büfében elfogyott a kóla, úgyhogy egy félliteres Kinley gyömbérrel állítottam be az órámra. Farzad, a szépséges iráni fiatalember (18) odasúgta perzsa nyelven a többi iráninak, hogy vajon mit iszik, whiskyt? mint azt határozott kérésemre később lefordították. kiderült, hogy az irániak nem ismerik a gyömbért. hiába magyaráztam, hogy Kanada Dráj. Erről viszont Farzadnak eszébe jutott, hogy ő bizony nem is Magyarországon akart tovább tanulni, hanem Kanadában. jelentkezett az egyetemre, felvették, számlát kellett nyitnia és átutalni az első két szemeszter tandíját, tízezer kanadai dollárt. Tehetős gyógyszerész papája segített neki. Hiába. A teheráni kanadai követség nem adott neki vízumot. hiába magyarázta, hogy haza akar térni, mert neki kell átvennie a papa gyógyszertárát. a következő három hónap pedig azzal telt, hogy visszaszerezzék a kinti egyetemtől a tízezer dollárt. így került Pestre.
"Hungary was easy." mondta.

Li Fan nevű tanítványom eltűnt. azt rebesgetik, visszautazott Kínába. Aranka, a csoport egyik magyar tagja, két leánygyermek anyja, aki egyébként bírja Li Fant, kijelentette, hogy ha Li Fan visszajön, ő nem jön többet. A vírus miatt. Hong Kong, Kína. SARS. ez a neve. az ember köhögni kezd, krákogni, lezuhan a padlóra és megfullad. Li Fan visszajön, és mindnyájan meghalunk. halálos tavasz.



Home