Posted at 12:06 AM by torokszofi

"ne, nem szabad." ezt M-nek mondom, aki most elkeseredetten eladja az autóját, mert nem bírja a részleteket fizetni. simogatom az autó bal seggét, én voltam az első utasa annak idején. "nem szabad tárgyak miatt kiborulni", ő bólogat, aztán azt mondja "igen, el kell tudnom engedni." egy órával később rájövök, hogy elhagytam az Odeon vécéjében a napszemüvegemet, amit még NY-ban vettem, a Chinatownban 5 dollárért, de soha ilyen jól nem állt nekem semmilyen napszemüveg. villamosra szállok és visszarohanok. feszülten keringek a büfés és egy csoport flegma odeonos között, felváltva kérdezgetem őket, nem adta-e le valaki. mert hát ki visz haza magával egy lötyögős, összekarcolt napszemüveget. nem értik. a flegma csaj vigyorog, hülyének néz. nézem a szemét, ki akarom nyomni.

Posted at 2:42 PM by torokszofi

Posted at 10:07 PM by torokszofi

éjjel a szigeten álltam. anyám mellettem, halkan sopánkodva, érezte, hogy lekéssük a hajót. sütött a nap, mert álom volt, mélylila lepedők lobogtak körülöttünk, ritmusra takarták el a hullámokat, aztán újra vékony csíkba ugrottak és megláttuk a tengert, a csónakokat, ahogy az utolsó is ellendül a földtől. idegesen kapkodtam a levegőt a szélben, aztán nyeltem egyet, és előttem állt, akit nem láttam a 24. születésnapom óta, pedig lassan 32 leszek. (24 év és 1 nap. kivitt a reptérre, a nyakamban remegett, éreztem, hogy sír. meglepett, mert még nem tudtam, hogy ezek az utolsó pillanatok. ő meg csak zihált csukott szemmel, a hajamban fuldokolva, ősz hajú, ráncos, inas férfi, minden erejével engem gyászolt, amíg vigyorogtam zavartan, huszonnégyéves kajlasággal. a heathrow közepén imbolyogtunk.) itt volt tehát, most barátságosan hunyorgott, múlt éjjelre szürke szakállat növesztett és furcsa, kopott hajóskapitány-egyenruhában feszített, az ő szigetén toporogtunk anyámmal, magasan, az üres öböl felett. nem mertem a szeme közé nézni. "how are you, gorgeous" "fine, thanks"